A tusnádfürdői ortodox templom elől indulhat a magyarellenes provokáció 

Nem kizárt a feszültségkeltés a szombati, tusnádürdői Orbán-beszéd előtt és alatt. A rendfenntartók kiemelten kezelik az eseményt. Mihai Tîrnoveanu, a tervezett akció főszervezője egy interjúban azt mondta: Marcel Ciolacu kormányfő a szerdai találkozóval „legitimálta Orbán Viktor erdélyi revizionizmusát”. A Tusványos szervezői közben közölték: az előregisztrációt péntek este tíz óráig lehet megtenni.  

Szombaton, délelőtt fél tíz, egy órával Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi előadása előtt, a tusnádfürdői ortodox templom előtt gyülekeznek azok a magyarellenes demonstrálók, akik a kormányfői beszéd megzavarására készülnek. Ez Mihai Tîrnoveanu, a Nép Útja (Calea Neamului) nevű szervezet vezetőjének Facebook bejegyzéséből derült ki. Szerinte nem maradhatnak tétlenek amikor „egy idegen állam miniszterelnöke” Romániában a trianoni szerződés siratja és arról beszél, hogy Erdélynek „az anyaországgal, azaz Magyarországgal kell együtt maradnia”. Tîrnoveanu természetesen bármiféle forrás feltüntetése nélkül írt erről a „kijelentésről”. A Nép Útja vezetője úgy véli, semmilyen törvényes indok nincs arra, hogy megakadályozzák a szombati akciójukat.    

A tavalyi „performansz" Forrás: Mihai Tîrnoveanu Facebook oldala

A rendszeres magyarellenes megmozdulások egyik fő szervezőjeként ismert Tîrnoveanu egyébként nem vette jó néven a szerdai, bukaresti magyar-román miniszterelnöki találkozót. A Noua televíziónak nyilatkozva a Nép Útja vezetője egyebek mellett azt mondta: Marcel Ciolacu kormányfő a megbeszéléssel „legitimálta Orbán Viktor erdélyi revizionizmusát”. Tîrnoveanu szombati megmozdulásában számíthat Dan Grăjdeanura, az Ortodox Testvériség nevű szervezet vezérére is, aki úgyszintén több Facebook bejegyzésben igyekezett hangulatkeltő, magyargyűlölő felhívásokkal mozgósítani híveit. Egyelőre nincs hír azzal kapcsolatban, hogy hányan lesznek a provokatív szándékkal Tusnádfürdőre érkezők, de minapi úzvölgyi akciójukból kiindulva, több tucatnyi demonstrálóra lehet számítani.    

Mint arról korábban már beszámoltunk, a szabadegyetem szervezői a szombati előadáson való részvétel előregisztrációhoz kötötték a www.tusvanyos.ro/registration űrlap online kitöltésével. Az előregisztrációt péntek este tíz óráig lehet megtenni. Az eseményen részt venni szándékozók regisztrációjukat Tusványos beléptető pontjainál tudják véglegesíteni fényképes igazolvány felmutatásával. Csak ezt követően minősül érvényesnek a regisztráció. A beléptetés szombat reggel hét órától  kezdődik. A szervezők arra kérik az előregisztrált érdeklődőket, hogy kilenc óráig érkezzenek meg a Tusványos beléptetési pontjaihoz. 

A tábor területére bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztető, fegyvernek minősülő anyagot, tárgyat vagy eszközt bevinni tilos. Tilosak a: fehér fegyverek (kések, tőrök, elektromos sokkoló eszközök, bármilyen vágásra, szúrásra vagy ütésre alkalmas tárgyak), alkoholos italok, hallucinogén anyagok, fáklyák, tűzijátékok, petárdák, robbanó-, gyújtó- vagy bármilyen füstölő anyagok, könnygáz, irritáló-, toxikus- és bénító hatású anyagok, esernyők, üvegek, zászlórudak” - közölték a szervezők, hozzátéve: a biztonsági szolgálat ezeket a tárgyakat elkobozhatja. A Maszol információi szerint a csendőrség és a rendőrség mellett a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) is szerepet vállal a szombati esemény biztonságos lebonyolításában. 

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter pénteken azt üzente a Tusványosra igyekvő román szervezetek tagjainak: a tábor bármelyik napán szívesen látják őket, hogy kérdéseket tegyenek fel vagy véleményt nyilvánítsanak, de a szombat nem a viták napja, és ha provokáló akciókat fontolgatnak, mondjanak le azokról.Minden provokációt, minden provokációs kísérletet elítélek, és felszólítom mindazokat, akik ismerik Tusványos szellemiségét: jöjjenek el a vitákra, tegyenek fel kérdéseket, fogalmazzák meg véleményüket, keddtől szombatig van idejük erre. A szombat azonban nem a viták napja, nem a véleménycsere napja. Ez a zárónap, és felszólítom mindazokat, akik bizonyos provokatív akciókat fontolgatnak, hogy mondjanak le ezekről” - idézte az Agerpres Tusnádfürdőn újságíróknak nyilatkozó RMDSZ-es politikust. 

Az exminiszter hozzátette: a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a párbeszéd helye, ahol sok-sok rendezvény zajlik, több száz vitára van lehetőség több tucat témában, és szívesen látnak mindenkit, hogy elmondja a véleményét, hogy bármilyen nyelven kérdezzen. Szívesen látunk mindenkit, amennyiben nem próbálja meg elrontani ezt a szép hangulatot” - hangsúlyozta Tánczos. Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a belügyminisztériumhoz intézett beadványban kérte, hogy a rendfenntartó szervek vonuljanak ki a tusványosi rendezvényhelyszínre szombaton. 

Tavaly ugyancsak Tîrnoveanuék igyekeztek megzavarni Orbán Viktor előadását a Tusványoson. Amikor a magyar kormányfő megkezdte mondandóját, bekiabáltak a nézőtérről. Egy molinót is elővettek, amin románul azt írta: „Van, ami örök: Erdély román föld!”. A rendezvény biztonsági szolgálata és a csendőrség csak jó néhány perces késéssel lépett akcióba: megkérték a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt. Miközben a kijárat felé kísérték őket, némi lökdösődés is kialakult, az Orbán Viktort hallgató közönség soraiból pedig szidalmak hangoztak el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?