A tanügyminisztérium is felhívta a figyelmet a veszélyes TikTok-kihívásra
Az oktatási minisztérium felhívta a figyelmet, hogy a közösségimédia-platformoknak be kell tartaniuk a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályokat, és szűrniük kell minden olyan tartalmat, amely veszélyeztetheti a gyermekek fizikai vagy lelki biztonságát – írja az Agerpres.
A szaktárca állásfoglalásának hátterében az áll, hogy az elmúlt időszakban egyre több gyermek került kórházba egy TikTok-kihívás miatt. Erre a bukaresti Grigore Alexandrescu kórház és az ország más egészségügyi intézményeinek a képviselői is felhívták a figyelmet a napokban.
Az online felületeknek tiszteletben kell tartaniuk a gyermekek jogaira vonatkozó jogszabályokat, ha a kiskorúak számára is hozzáférhetők – nyomatékosították a minisztérium képviselői.
Emlékeztettek arra is, hogy a szaktárca nemrég megállapodást írt alá a Független Újságírásért Központtal a médiaoktatással és az online biztonsággal kapcsolatos tevékenységek szervezéséről, amelyekbe a diákok és a tanárok is bevonhatók.
Kapcsolódó
Amint arról beszámoltunk, szerdán Aradon három, Besztercén két iskolás gyermek, Marosvásárhelyen öt kiskorú került a baleseti osztályra miután részt vettek a TikTokon terjedő Superman-kihívásban. A fővárosban pedig több mint 40 gyermek sérült meg.
A Superman-kihívás abból ál, hogy a Superman-kéztartást imitálva vetődnek, és a padlónak vagy különböző tárgyaknak ütköznek.
CSAK SAJÁT