A tanügyminiszter arra kéri a szülőket, vásárolják meg gyermekeiknek a nyálteszteket

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter hétfőn azt tanácsolta a szülőknek, hogy ha lehetőségük van rá, vásároljanak koronavírustesztet és szűrjék a gyerekeiket, miután kiderült, az állam annak ellenére sem volt képes biztosítani az iskolai teszteléshez szükséges mennyiséget, hogy jó előre tudta, mikor és mennyi tesztre lesz szüksége, illetve előre látható volt az is már a program elindításakor, hogy a beszerzéssel gondok lehetnek.

Az Agerpres beszámolója szerint a tárcavezetőnek hétfői sajtótájékoztatóján tették fel a kérdést, miszerint az iskolai nyáltesztek leszállításának akadozását figyelembe véve tanácsolja-e a szülőknek, hogy maguk vásárolják meg gyerekeik számára ezeket a Covid-teszteket.

Fotó: Farkas Endre

Sorin Cîmpeanu azt felelte: „Ha érdekli őket a gyereke egészsége, akkor azt tanácsolnám, hogy vegyék meg a teszteket. Elnézést kértem a szülőktől az állami intézmények nevében, amelyek nem tudták biztosítani az akadálymentes beszerzést. A gyermekével törődő szülő, ha teheti, megveszi a teszteket, és köszönettel tartozunk neki, mert nemcsak a saját gyermekét, hanem az egész iskolai közösséget védi” – válaszolta Cîmpeanu. Hozzátette, a hétfői nap folyamán érdeklődött, de még nincsenek új információk az iskolai nyáltesztekre kiírt közbeszerzési eljárásról.

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője múlt héten kijelentette, hogy a tanintézeteknek szánt nyáltesztek beszerzésére kiírt versenytárgyalást megfellebbezte az egyik pályázó cég, ezért nem tudják aláírni az újabb szerződéseket.

Arafat rámutatott, a központosított közbeszerzési eljárásokkal foglalkozó hivatal december 5-én közölte, hogy az iskolai antigén gyorstesztekre kiírt versenytárgyalás eredményét megtámadta az egyik cég, így amíg nem születik alapfokú döntés az ügyben, nem tudnak újabb szerződést aláírni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?