A szórvány össznemzeti érték – Aradon ünnepelték a magyar szórvány napját
A szórványmagyarság megmaradása össznemzeti érdek és a szórvány össznemzeti érték –jelentette ki a Nacsa Lőrinc Aradon, az RMDSZ központi magyar szórvány napi rendezvényén.
A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton tartott beszédében hangsúlyozta: a magyar kormány az elmúlt 15 évben mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar szórványközösségek számára is elérhető legyen mindaz, ami a megmaradásukhoz, anyanyelvük és kultúrájuk ápolásához elengedhetetlen a magyar nyelvű oktatás, a közösségek nemzeti öntudatának erősítése és a magyar egyházak támogatása terén.
.jpg)
„A magyar emberek számára a szórvány nem néprajzi fogalom, hanem küldetés, hiszen ott, ahol kevesen vagyunk, minden magyar szónak, minden magyar intézménynek, minden nemzeti ünnepnek különleges jelentősége van. A szórvány ragaszkodik szülőföldjéhez, még inkább átéli és érzi a kisebbségi sors kihívásait. Nekik a megmaradás minden nap egy döntés. A templom, az iskola vagy éppen a közösségi találkozások – mind a megmaradás támaszai. Magyarságuk hitvallás és példa is nekünk” – idézte az államtitkárt az MTI beszámolója.
Kapcsolódó
Meglátása szerint a nemzetpolitikában a szórványközösségeknek mindig is megkülönböztetett helyük volt, hiszen ezek a közösségek a magyar nemzet végvárait jelentik és egyetlen ilyen közösség gyengülése, vagy eltűnése az egész magyar nemzeten mély sebet ejtene, s az egész nemzet számára veszteség lenne. A szórvány támogatása ezért kiemelt nemzetstratégiai cél, a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a szórványvidéken is minél többen anyanyelvükön tanulhassanak, ugyanakkor fontos elemként a kulturális és közösségi élet, a nemzeti identitás erősítését szolgáló rendezvények és a közösségépítő programok segítését említette.

Nacsa Lőrinc köszönetet mondott az identitásukhoz szórványban is ragaszkodó magyar embereknek és a közösség összekovácsolásában szerepet vállaló civil kezdeményezéseknek nemzethűségükért, bátorságukért és kiállásukért. „Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy április után is közösen folytathassuk ezt a munkát. Biztosíthatom önöket arról, hogy ebben továbbra is partnerként számíthatnak Magyarország nemzeti kormányára” – mondta Aradon a nemzetpolitikai államtitkár.
Winkler Gyula az RMDSZ EP-képviselője a magyar közmédiának elmondta: a magyar szórvány napja alkalmából az RMDSZ szakpolitikusai pénteki aradi találkozójukon a szórványstratégia új eszközökkel történő bővítéséről egyeztettek. Mint kifejtette: az anyanyelv és kultúra ápolásának hatékonyságát hálózatépítéssel kell javítani, és a virtuális teret is fel kell használni a közösségépítésre, a fiatal nemzedék megszólítására, elérésére.
A magyar országgyűlés 2015-ban nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává.
CSAK SAJÁT