A szétesés szélén az AUR, feszültségek a pártvezetésben

A szétesés szélén áll a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), miután George Simion és Claudiu Târziu kapcsolata jelentősen megromlott – állították a párt vezetéséhez közeli források a G4Media.ro portálnak. Információik szerint az alakulat második számú vezetője kezdeményezni fogja a kongresszus összehívását, hogy új erőviszonyokat teremtsen a párt élén, szerinte Simion önkényesen vezeti az AUR-t.

A feszültség Simion és Târziu között a decemberi elnökválasztás első fordulójának eredményei után éleződött. Az elnökválasztás első fordulójában George Simion - a szavazatok 13,87 százalékával - a negyedik helyen végzett, megelőzve őt Călin Georgescu (független jelölt), Elena Lasconi (USR) és Marcel Ciolacu (PSD). Források szerint a párton belül többen felszólították George Simiont, hogy mondjon le, ám az AUR vezetője nem vállalt felelősséget a gyenge választási eredményekért.

George Simion és Claudiu Târziu az AUR első és második embere |Fotó: a politikusok Facebook oldala

„Több párttag is arra kérte Simiont, hogy lépjen hátra, ahogyan azt Nicolae Ciucă vagy Marcel Ciolacu is tette, aki kezdetben bejelentette lemondását, majd visszavonta. Simion azonban elutasította ezt, annak ellenére, hogy az elnökválasztáson a párt támogatottsága alatt teljesített, pedig még a PSD is segítette” - állították.

A G4Media emlékeztet, hogy nem ez az első alkalom, hogy az AUR vezetésében feszültségek alakultak ki George Simion és Claudiu Târziu között. A pártot eredetileg társelnökként vezették, ám 2022 márciusában Simiont teljes jogú elnökké választották, míg Târziu a második helyre került, átvéve az AUR Országos Vezetőtanácsának irányítását.

Jelenleg Târziu az AUR európai parlamenti képviselője, és a párt egyik ideológusának tartják. Figyelemre méltó volt a tevékenysége az AUR azon időszakában, amikor a parlamentben legionárius figurákat dicsőített Sorin Lavric társaságában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?