A szenátus elnöke szerint az AUR tervezete alapján legkorábban jövőre nőhetne a családi pótlék

Florin Cîţu, a szenátus és a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy véli, hogy ha a parlament elfogadja az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét a gyermeknevelési pótlék emeléséről, a jogszabályt csak jövő évtől lehetne alkalmazni úgy, hogy az intézkedéshez szükséges forrásokat belefoglalják a 2023-as állami költségvetésbe.

Florin Cîţu a parlamentben nyilatkozott a sajtónak | Fotó: AgerpresCîţu kedden a parlamentben a sajtónak elmondta: az idei állami költségvetést a hatályban lévő törvények alapján állították össze, és megszavazása esetén az AUR tervezetét legkorábban az első idei költségvetés-kiigazításkor lehet majd figyelembe venni, de nagyobb valószínűséggel a jövő évi büdzsétervezet kidolgozásakor.

Az AUR parlamentbe benyújtott törvénymódosító javaslata 2022. január elsejétől a 2 évesnél nagyobb gyerekeknek 18 éves korukig, illetve a középiskolai tanulmányaik befejezéséig 300 lejes juttatást irányoz elő a jelenlegi 243 lej helyett. A tervezet szerint a gyerekpénz összege 2 éves korig – fogyatékkal élő gyerekek esetében 3 éves korig – a jelenlegi 600 lejes szinten maradna.

A gyerekpénz összege a decemberben elfogadott sürgősségi kormányrendelettel januártól 600 lejre emelkedett a 2 éves korukat – fogyatékkal élő gyerekek esetében 3 éves korukat – be nem töltött gyerekek esetében. A 2 évesnél nagyobb gyerekeknek 18 éves korukig, illetve a középiskolai tanulmányaik befejezéséig 243 lej jár havonta.

Kapcsolódók

Kimaradt?