„A szégyen és a kétségbeesés listája” – 150 kisbaba halt meg hat év alatt intenzív ágyra várva
Sokkoló adatokat közölt a bukaresti Marie Curie Gyermekkórház újszülött-intenzív osztályának vezetője. Cătălin Cîrstoveanu szerint a létszámhiány miatti ágyszám-csökkentések emberéletekbe kerülnek, és a probléma az egész romániai egészségügyi rendszert érinti.
A gyermekkórház újszülött-intenzív (ATI) osztályát vezető dr. Cătălin Cîrstoveanu a Digi24 hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában elmondta: az orvosok egy nyilvános, folyamatosan frissülő listát hoztak létre a csecsemőkről, akik intenzív terápiás ellátásra várnak. Ezt a felületet ők maguk csak „a szégyen és a kétségbeesés listájának” nevezik.

A rendszer hat évvel ezelőtti elindítása óta 150 kisgyermek halt meg a várakozási listáról, mielőtt bejuthatott volna az osztályra. A főorvos arra figyelmeztet, hogy az ágyszámok csökkentése tovább súlyosbítja az amúgy is drámai helyzetet.
Tűzoltás a létszámhiány közepette
Bár a kormány nemrég jóváhagyta 22 asszisztensi álláshely felszabadítását a Marie Curie Kórház számára, a szakember szerint ez csupán tüneti kezelés. Cîrstoveanu úgy véli, teljesen hibás irány az intenzív osztályok kapacitásának csökkentése az egészségügyi dolgozók hiánya miatt.
„Valamit természetesen számít ez a döntés, és a mi kórházunknak fontos, de az intenzív ágyak lefaragása országszerte olyan lépés, amire még nem láttam példát Európában. Egy olyan regionális központban, ahová a legsúlyosabb állapotú gyermekeket gyűjtik össze, az ágyak megszüntetése azonnali halált jelent” – fogalmazott a főorvos.
A szakember hangsúlyozta, hogy a probléma nemcsak a Marie Curie Kórházat, hanem a teljes állami rendszert érinti. Értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, miért kell elvonni a forrásokat a helyektől, ahol folyamatosan, nehéz körülmények között zajlik az életmentés.
A betegség nem válogat
Cîrstoveanu bírálta az álláshelyek zárolásának feloldásáról szóló memorandum elhúzódását is, kiemelve, hogy a döntések késlekedése közvetlenül a gyermekek életét veszélyezteti.
„Szomorú, hogy ilyen dolgoknak vagyunk tanúi. Ha mérlegre tesszük a helyzetet, itt a gyermekeinkről van szó. Ma az enyémről, holnap a tiédről, holnapután az övékéről. A betegség nem válogat szegények és gazdagok között, bárkivel megtörténhet” – figyelmeztetett.
Hozzátette: a gyermekek számára elérhető, magas komplexitású orvosi ellátást kizárólag az állami kórházak tudják biztosítani, a magánszektorban erre csecsemők esetében nincs lehetőség.
A jóváhagyott álláshelyek kapcsán az osztályvezető tisztázta: nem új pozíciókról van szó, csupán a nyugdíjazások és felmondások miatt megüresedett helyek betöltéséről.
„Korábban, ha elment valaki, a helyére mást vehettünk fel. Az elmúlt hónapokban viszont senkit sem pótolhattunk, és ez az osztály részleges leállásához, öt ágy megszüntetéséhez vezetett. Ez teljesen példátlan” – mondta Cîrstoveanu.
A főorvos zárásként kiemelte: a várakozási listát azért hozták létre teljesen transzparensen és percenkénti frissítéssel, mert korábban senki nem hitte el nekik, hogy valóban nincs több helyük. „Gondolják el, mit jelent még öt ágy kiesése egy olyan rendszerben, ahol az átlátható adatok szerint már így is 150 gyermek vesztette életét a várakozás közben” – tette hozzá.
CSAK SAJÁT