A parajdi sóbánya egy bányász szemével – Még nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk
Kézzel írott, névtelen levelet hozott a posta napokkal ezelőtt kolozsvári szerkesztőségünkbe. A levélhez – amelyet alább változtatás nélkül közlünk – semmilyen magyarázatot nem fűzött feladója, azonban a benne foglaltakat elolvasva úgy érezzük, nincs is szükség semmilyen magyarázatra.
A szerző még akkor fogalmazta meg a levelet, amikor nem alakult ki a jelenlegi, katasztrófával felérő helyzet, tehát még láttak reményt arra, hogy sikerül megakadályozniuk, hogy a Korond-patak teljesen elárassza a bányát.
Alább a levél:
„A parajdi sóbánya egy bányász szemével…
Amikor a föld felszínén lépkedünk, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen, amikor körbezár a sötétség…
Lemegyünk, mert valakinek le kell menni. A munkát el kell végezni. A gépeket ki kell menteni mert sokezer eurót érnek.
Férfiak vagyunk, de mégsem azt mondjuk, hogy nem félünk. Mi csak elvégezzük a munkát, amit el kell végezni. Mindenkit család vár kint, gyerekek és gyereket váró asszonyok. A fiatalabbakat anyák várják, anyák, akik imádkoznak, hogy gyermekeik biztonságban kijöjjenek a napfényre.
A páratartalom magas, izzadunk, szomjazunk és nemcsak víz után, de levegő után is, mert az sincs lent.
A fényt a gyermekeink szeme csillogása jelenti, mely a lenti mélysötétséget is képes megvilágítani, és reményt adni arra, hogy talán mi is megérjük, hogy felnőni lássuk őket.
Hajnali 4 óra… Megpusziljuk gyermekeink fejecskéjét, és minden egyes nappal nagyobb a kényszer, hogy magunkhoz szorítsuk őket. Addig, amíg megtehessük. A fejemben olyan gondolatok cikáznak, amiket inkább nem írok le, nem mondom el senkinek, mert félek, hogy valósággá válik. Így inkább monoton lépésekkel megyek a bányáig, a bányáig, mely sokunk megélhetését biztosítja már nemzedékek óta.
Délután korgó gyomorral kijövünk, és örülünk a friss levegőnek.
Az önkénteseknek köszönet jár, étel és meleg innivaló. Rólunk szót sem ejtenek. Nem is várjuk el, inkább mi is megköszönjük nekik.
Gyűléseket tartanak, mindenki a megélhetését félti… Értem én… De minket sosem hívnak el.
Nap nap után így telik. Újabb és újabb munkavédelmi szabályokat vezetnek be… „Tartsatok 5 méter távolságot!” Rendben! Megtesszük! – közben tudjuk, hogy akit elnyelne a mélység, az örök nyugodalmát ott leli, mint a Mount Everesten elveszett hegymászók…
Aztán egy újabb nap… és mi újra lemegyünk, mert le kell mennünk…”
A levelet május 21-én, szerdán hozta a posta, és mi aznap elküldtük kérdéseinket a Salrom Országos Sóipari Vállalatnak arra vonatkozóan, hogy fejtsék ki részletesen, milyen munkálatokat végeznek a bányában az alkalmazottak. Célunk ezzel az volt, hogy hivatalosan is támasszák alá a névtelen levélben foglaltakat.
A Salrom május 28-ig, szerdáig, tehát pontosan egy hetet várt a válasszal. Addigra azonban már megtörtént a katasztrófa, a bányába beömlő patakot nem lehet megfékezni. Arra a konkrét kérdésünkre, hogy mi történik a bánya dolgozóival, a következő választ kaptuk: „a munkások május 5-től kezdőden (ekkor tört be a víz a bányába először – szerk. megj.) a kármentésen dolgoztak megállás nélkül, több váltásban. Jelen pillanatban azt felügyelik, hogyan viselkednek a tavaly épített két by-pass csatornában a vízszigetelési munkálatok, illetve más föld alatti biztonságba helyezési munkálatokat végeznek”.
Kapcsolódó
Mint korábban közöltük, az 1991-ben elkészült Telegdy-részleg volt az utolsó, amit megpróbáltak megmenteni a későbbi esetleges kitermelésnek, az odavezető utat igyekeztek egy faácsolat közé öntött beton védelmi gáttal megóvni a beömlő víztől, azonban csütörtökre ez a rész is menthetetlenné vált. Délelőtt mindenkinek el kellett hagynia a bányát. A Salrom csütörtöki közleményében elismerte, hogy már a Telegdy-bányarészt sem lehet megmenteni, ugyanakkor úgy fogalmaztak: veszélybe került a föld alatti sókészlet, valamint a berendezések és a gépek, ugyanis nem mindent tudtak időben kimenteni.
Amit a helyszínen még szerdán megtudtuk, a mélyben dolgozó kiszolgáló személyzetnek „felajánlották”, hogy vegyenek ki egy egyhónapos fizetés nélküli szabadságot. Ezt sokan méltatlannak találták és nem fogadták el, míg néhányan rábólintottak. A bányászokról nem tudtunk meg semmit a helyszínen.
És, hogy mi lesz a bányászok, a kitermelés sorsa? A nekünk korábban nyilatkozó szakember elmondása szerint, van még remény, ha most gyors, szakszerű és hosszú távú megoldás születik.
A jelenlegi helyzet már nem a megelőzésről, hanem a kármentésről szól. A szakértő szerint az első lépés a Korond-patak vizének elterelése. Ezután geofizikai mérésekre, pontos forrásfeltárásra és monitoringrendszer kiépítésére van szükség.
Az optimista forgatókönyv szerint 6-9 hónap alatt helyre lehet állítani a bányát. A valóság viszont akár egy-két évet is jelenthet. A szakértő hangsúlyozta: a hosszú távú beruházás tervezőjének és kivitelezőjének felelősséget kell vállalnia legalább 20 évre, és folyamatos ellenőrzés alatt kell tartaniuk a bányát. Ellenkező esetben újabb problémák merülhetnek fel.
CSAK SAJÁT
