A kormányfő sürgeti az intenzív osztályon a férőhelyek számának növelését

Florin Cîţu és Nicolae Ciucă védelmi miniszter Craiován | Fotó: gov.roSürgősen legalább 1600-ra kell emelni az intenzív terápiás ágyak számát a Covid-19-betegek számára, hogy nem legyenek gondok a járványkezelés terén – jelentette ki kedden Florin Cîţu kormányfő, hozzátéve, hogy megvannak az erőforrások ennek megvalósításához.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a beavatkozásokat irányító és koordináló országos központ (CNCCI) vasárnapi ülésén feltárt információk szerint év elejétől több kórházban csökkentették az intenzív terápiás ágyak számát, összességében mintegy 100 ággyal van most kevesebb, mint az év elején, bár ő világosan kifejtette, hogy erre ne kerüljön sor.

„Emiatt követeltem, hogy sürgősen növeljék 1600-ra az ágyak számát. Tudom, hogy az egészségügyi minisztérium ülésezett hétfőn ezzel kapcsolatban” – szögezte le Florin Cîţu Dolj megyei munkalátogatásán. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy megvannak az erőforrások a célkitűzés megvalósításához.

Arra a kérdésre, hogy országos szinten hány szabad ágy van jelenleg az intenzív terápiás osztályokon, Cîţu leszögezte, hogy ma még nem kapott erről jelentést, de eddigi információi szerint 1408 ágy van, tehát vannak még szabad helyek, csak nem biztos, hogy ott, ahol szükséges.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?