A kormányfő az izraeli parlament elnökével tárgyalt a két ország közötti együttműködésről

Fotó: gov.roNicolae Ciucă miniszterelnök kedden a Victoria-palotában Amir Ohanával, az izraeli parlament (Knesszet) elnökével a két ország közötti együttműködésről tárgyalt.

A kormány kedd esti közleménye szerint mindkét fél pozitívan értékelte a magas szintű együttműködést olyan területeken, mint a technológia, a védelmi ipar vagy a számítástechnika. Az aszály sújtotta területek öntözőrendszereinek kiépítése, az energiatárolási kapacitások fejlesztése, valamint a régió gázellátására vonatkozó új megoldások meghatározása szintén a megbeszélés napirendjén szerepelt.

Ciucă kiemelte ugyanakkor, hogy Románia fontosnak tartja az antiszemitizmus elleni küzdelmet és a zsidó közösségnek az ország történelmében betöltött szerepének elismerését, és hangsúlyozta a fiatal generációk nevelésének fontosságát a szélsőséges megnyilvánulások elkerülése és a demokratikus értékek megőrzése érdekében.

„Nicolae Ciucă miniszterelnök ugyanakkor köszönetet mondott mind a Romániába irányuló izraeli befektetésekért, mind pedig Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozásának támogatásáért, amelyet a kormány országcélként kezel. A Knesszet elnöke köszönetét fejezte ki azért, hogy országunk továbbra is nemzetközi szinten támogatja Izraelt és a közel-keleti békefolyamatot. Amir Ohana kiemelte a két nép közötti történelmi és kulturális kapcsolatok jelentőségét, tekintve, hogy Izrael Állam polgárainak jelentős része Romániában született vagy szülei Romániában élnek” – olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?