A kormány megszorító intézkedései ellen tüntetett mintegy ezer szakszervezetis
A Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség több mint ezer tagja tüntetett kedden a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren a Bolojan-kormány lemondását követelve.
A kormány épülete előtt tartott megmozduláson a nyugdíjasokat, a forradalmárokat, az egyetemistákat, az erdészeket, a vasúti dolgozókat, a közalkalmazottakat, a rendőröket, a tanügyi és egészségügyi dolgozókat, a bányászokat stb. tömörítő érdekvédelmi és szakmai szervezetek tagjai vettek részt.
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem világnapjára időzített tüntetésen a szakszervezetek felrótták a kormánynak, hogy valós társadalmi párbeszéd nélkül döntött az általa reformnak szánt intézkedésekről, de ezek végül nem hozták meg a várt eredményt, sőt az emberek életszínvonalának romlásához vezettek, munkahelyeket veszélyeztetnek, és súlyosan sértik a munkavállalók tisztességes bérezéshez, méltányos nyugdíjazáshoz és valós szociális védelemhez való jogát – részletezi az Agerpres.
„Nem kiváltságokat vagy szívességeket kérünk. Nem azért vagyunk itt, hogy politizáljunk. Azért vagyunk itt, mert a munkát meg kell becsülni, a törvényt be kell tartani, a társadalmi partnereket pedig tisztelni kell” – fogalmazott Silviu Geană, a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A tüntetők követelései között szerepel a kormány megszorító intézkedéseinek eltörlése, a kollektív munkaszerződések szigorú betartása, a bérek, nyugdíjak, ösztöndíjak, támogatások és szociális segélyek indexálása a valós inflációs rátával, a hazai termelőkapacitásokba történő beruházások ösztönzése, a politikai és közigazgatási apparátus valós reformja, az igazságszolgáltatás depolitizálása, a társadalmi párbeszéd uniós szabványok szerinti megvalósítása.
A tüntetés incidensek nélkül ért véget.
CSAK SAJÁT