Az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések ellen tüntetnek hétfőn az egyetemisták (VIDEÓ)
A romániai egyetemisták szervezeteinek országos egyesülete (ANOSR) hétfőn országszerte tiltakozásokat szervez az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések és azok meghozatalának módja ellen, hangsúlyozva, hogy a diákok üzeneteit figyelmen kívül hagyták.
„Már 2024 végén az oktatás volt az első ágazat, amelyet költségvetési megszorítások sújtottak. A 156/2024. számú sürgősségi rendelet, amely megvonta a diákoktól a 90%-os kedvezményt a belföldi vasúti közlekedésben, az állam közömbösségének első jele” – idézi az ANOSR közleményét a News.ro.
Hozzáteszik, a hallgatók 90%-os vasúti kedvezményhez való jogának korlátozása kizárólag az egyetemi központ és a lakóhely közötti útvonalra a román kormány akkori „megoldása” volt az állami költségvetés megmentésére, noha a 2024. január–novemberi időszak kiadásai mindössze a konszolidált általános költségvetés 0,027%-át és a GDP 0,01%-át, azaz 172 525 510 millió lejt tettek ki
Felidézik, hogy az akkor indított petíció, amely több mint 50 000 aláírást gyűjtött, valamint a kormányhoz, a parlamenthez, az oktatási és közlekedési minisztériumhoz intézett beadványok vagy válasz nélkül maradtak, vagy nem hoztak eredményt.
„Később az újonnan beiktatott román kormány újabb meglepetést tartogatott az oktatásban: a vasúti kedvezmények korlátozása után a következő megszorítás az ösztöndíjalapot érintette. Az ANOSR »A hallgatói ösztöndíjak – az állam terhének 10 éve« című elemzése rávilágít arra, milyen hanyagul kezelték a diákokat az elmúlt tíz évben, különösen az ösztöndíjak és a szociális támogatások alulfinanszírozása tekintetében. Sem az elmúlt évtized helyzete, sem a több mint 40%-os egyetemi lemorzsolódási arány nem akadályozta meg az államot abban, hogy körülbelül 52%-kal csökkentse az ösztöndíjalapot, így 2025 júliusától mintegy 44 000 diák maradt ösztöndíj nélkül” – tette hozzá az ANOSR.
Június 26-án Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Iași-ban, Szuceavan, Nagybányán, Gyulafehérváron és Galacon szerveztek diáktiltakozásokat, kifejezve elégedetlenségüket a kormány oktatáshoz való hozzáállásával szemben.
„Az új tanév kezdetén, szeptember 8-án, az oktatási szakszervezetekkel és a középiskolásokkal együtt vonultunk az utcára, osztozva ugyanazon az elégedetlenségen és a megszorítások miatti mély csalódottságban. Minden erőfeszítés ellenére – diplomáciai eszközöket, alapos elemzéseket és közvélemény-nyomást is felhasználva – semmi sem változott. Éppen ezért az egyetemi tanév kezdetével országszerte nagyszabású diáktüntetések lesznek az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések, azok meghozatalának módja, valamint a diákokkal szembeni bánásmód ellen, hiszen figyelmen kívül hagyták üzeneteiket, a döntéshozatalban betöltött partneri szerepüket és alapvető szükségleteiket, amelyek nélkül nem biztosítható méltányos oktatási pálya” – írja közleményében az ANOSR.
Az ANOSR az ország 20 egyetemi központjából, 31 egyetemről képviseli a diákokat, és jelenleg 136 tagszervezetet fog össze.
Mint megírtuk, a KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez. A Kolozs Megyei Prefektúra épület elé hívta szeptember 29-én, 11.30 órára a hallgatókat a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), hogy a többi egyetemi szervezettel közösen emeljék fel a hangjukat a diákokat érintő megszorítások ellen.
Közösségi oldalán a KMDSZ bejelentette, hogy határozottan elutasítják az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását az idei tanévre vonatkozóan, mert az nehéz helyzetbe hozza a hallgatókat. „Nem fogadhatjuk el, hogy a diákok hangját figyelmen kívül hagyják, hogy kéréseink süket fülekre találjanak, miközben a támogatások csökkennek és az egyetemek sem vállalják a különbségek kipótlását. Nem a mi hibánk, nem mi döntöttünk megszorításokról, nem mi hoztunk olyan intézkedéseket, amelyek ellehetetlenítik a tanulást és a megélhetést” – fogalmaznak a Facebook-bejegyzésben.
CSAK SAJÁT