A háziorvosok képviselőivel egyeztet csütörtökön a miniszterelnök

A koronavírus-tesztelésekről egyeztet csütörtökön a miniszterelnök a családorvosok képviselőivel. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt Nicolae Ciucă.

A háziorvosi rendelőkben is tesztelhetnek majd | Illusztráció: MTIA kormányfő rámutatott, rendkívül fontosnak tartja a polgárok, a hatóságok és az egészségügyi rendszer közötti „korrekt partnerséget”, jó együttműködést, az egymás iránti bizalmat. Mint mondta, csütörtökön megbeszélést folytat a Victoria-palotában a háziorvosokkal, akikre egyre nagyobb szerep hárul majd a járvány elleni küzdelemben, például azáltal, hogy ezután a rendelőiket is bevonják a tesztelésbe.

Nicolae Ciucă arról is beszélt, hogy kormánya mindent megtesz a koronavírus-járvány előidézte problémákkal és az oltás jótékony hatásaival kapcsolatos „helyes és hatékony” tájékoztatás érdekében. A kormányfő kiemelte, a vakcinákkal kapcsolatos kommunikációban hangsúlyozni kell, hogy az oltás nem a megfertőződéstől, hanem a betegség súlyos formáitól véd meg. A már az ötödik hullámmal küzdő országok statisztikáiból is az derül ki, hogy a több százezres napi esetszám ellenére az elhalálozások száma sokkal kisebb, mint az előző hullámoknál, ami egyértelműen a magas átoltottságnak tudható be – fejtette ki a miniszterelnök.

A kormányfő beszámolt arról is, hogy létrehoznak az egészségügyi tárcán belül egy, az egészségügyi információk menedzsmentjével foglalkozó csoportot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?