A hazai sofőrök zöme lecseréli nyári gumiabroncsait télire a hideg évszak beálltával
A romániai autótulajdonosok több mint háromnegyede lecseréli nyári gumiját télire a hideg időszak beálltakor – derül ki a Goodyear felmérésének hétfőn közzétett adataiból.
A felmérés szerint a romániai autótulajdonosok 76 százaléka elvégzi a gumicserét a hideg évszak beálltakor, és tízből nyolc romániai sofőr (79 százalék) tisztában van a téli és a négy évszakos gumik közötti különbséggel.
Ez jóval nagyobb arány, mint például Franciaország vagy Olaszország esetén, ahol a megkérdezettek 56 százaléka, illetve 69 százaléka vallotta azt, hogy tudja, mi a különbség a két gumiabroncstípus között. Az Egyesült Királyságban ez az arány mindössze 34 százalék.
A megkérdezettek 76 százaléka azt válaszolta, hogy már lecserélte nyári gumijait télire, ugyanakkor 18 százalékuk azt állította, hogy abban a régióban, ahol lakik, nincs szükség téli abroncsokra. Hasonlóan válaszoltak a lengyelországi és luxemburgi sofőrök is; vannak viszont olyan országok, amelyekben egész évben nyári vagy négyévszakos gumikkal közlekednek.
A felmérésből az is kiderül, hogy minél többet használja valaki az autóját, annál nagyobb valószínűséggel lecseréli a nyári gumit télire: a román megkérdezettek közül azoknak, akik évi 10 ezer kilométernél kevesebbet vezetnek, 73 százaléka szereltette fel már autójára a téli gumikat, míg azoknak, akik 72 ezer kilométernél is többet vezetnek évente, már 86 százaléka ellátta járművét a hópelyhes abronccsal.
Kapcsolódó
A romániai járművezetők 73 százaléka válaszolta azt, hogy külföldre indulás előtt érdeklődik az illető országban érvényes, gumiabroncsokkal kapcsolatos szabályozásokról. A lengyel válaszadók 66, a spanyol válaszadók 38 százaléka, míg a britek fele válaszolta ugyanezt.
CSAK SAJÁT
A Goodyear felmérése arra enged következtetni, hogy a romániai autóvezetők számára ijesztőbbnek tűnik fagypont alatti külső hőmérsékleten vezetni, mint havas, esős vagy ködös időben. 34 százalékuk azt mondta, hogy nem szívesen vezet, ha fennáll az út jegesedésének veszélye, 9 százalékuk pedig egyáltalán nem hajlandó kormány mögé ülni ilyen meteorológiai körülmények között. Ugyanakkor a romániai sofőrök 48 százaléka azt mondta, hogy nyugodtan vezet havas úton is. Az európai megkérdezettek közül csak a luxemburgi sofőrök voltak még a románoknál is magabiztosabbak ebben a tekintetben.
Mindezek dacára a román válaszadók között volt 7 százalék, akik sem hóban, sem ködben nem hajlandók vezetni. A felmérés a Goodyear megbízásából készült nyolc európai országban, egy 4000 sofőrből álló mintán.