A hazai munkavállalók fele már tudja, mennyit keresnek a munkatársai


A romániai munkavállalók 50 százaléka ismeri a kollégái fizetését, és azok közül akik nem tudják, 38 százalék szeretné birtokolni ezt az információt.

Mint arról beszámoltunk az Európai Parlament március végén irányelvet fogadott el a bérek titkosításának feloldásáról, melynek célja a munkahelyi bérdiszkrimináció elleni küzdelem és a nemek közötti bérszakadék megszüntetése. Ennek kapcsán készített felmérést a Reveal Marketing Research, melyből kiderül, hogy a hazai munkavállalók fele már ismeri a kollégái fizetésének mértékét, minden második munkavállaló hallott már az uniós intézkedésekről, és 46 százalék állítja, hogy a jelenlegi munkahelyén hasonló munkakörökben nemek közötti bérszakadék tapasztalható.

Fotó: Pexels

A Hotnews.ro portál által közölt adatok szerint, az életkor előrehaladtával csökken az érdeklődés a munkatársak fizetése iránt: a 18-24 év közötti fiatalok a leginkább kíváncsiak a kollégák bérére, az 58 százalékuk szeretné tudni, mennyit keresnek a többiek. A 25-35 év közöttiek 45 százalékát, míg az 55 év felettiek mindössze 28 százalékát foglalkoztatja ez az információ. A felmérés készítői ezt azzal magyarázzák, hogy a fiatalok keresik aktívabban a karrierlehetőségeket, a vonzóbb anyagi juttatásokat, míg az idősebbek jobban értékelik a stabilitást és a munkahely biztonságát. További jelentős különbségek mutatkoznak e tekintetben nemek és a lakóhely függvényében, a városon élőknek és a nőknek nagyobb az igényük a bérek átláthatóságára: a városiak 40, míg a vidékiek 30 százaléka értesülne a kollégái fizetéséről, a nők 43, míg a férfiak 33 százaléka mondta ugyanezt.
A romániai munkavállalók közel fele (47 százaléka) állítja, hogy hallott az Európai Parlament által elfogadott intézkedésekről. A férfiak százaléka, a nők 42 százaléka, a városon élők 50 százaléka, míg a vidékiek 36 százaléka tájékozott ebben a kérdésben. Ezen túlmenően a munkavállalók 46 százaléka állítja, hogy a jelenlegi munkahelyén hasonló munkakörökben észlelte a nemek közötti bérkülönbségeket, és ez a városi munkavállalóknál lényegesen nagyobb arányban fordul elő – 48 százalékuk állítja, miközben vidékiek közül csak 36 százalék. Másrészt 43 százalék felelte, hogy nem észlelt ilyen bérszakadékot, különösen az 55 év felettiek (61%), 11 százalék pedig azt mondja, létezhet, de nem tud róla.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?