A fogyatékosgondozók számára fontos jogszabályokat fogadott el a parlament

A 18 éven felüli daganatos beteget ápoló, egészségbiztosítással rendelkező személyek is jogosultak szabadságra és az erre az időszakra járó juttatásra – erről szóló törvénytervezetet fogadott el szerdán a képviselőház döntő házként.

A jogszabály indoklásában azzal érveltek a kezdeményezők, hogy a jelenleg hatályos törvények értelmében csak kiskorú rákos beteg gondozása esetén jár szabadság és a juttatás. A tervezet leszögezi, az a biztosított személy jogosult a szabadságra és a juttatásra, aki a beteg hozzájárulásával elkíséri őt a szakorvos által előírt műtéti beavatkozásra és kezelésekre. Évente legfeljebb 45 szabadságnap jár ilyen esetekben.A kép illusztráció | Fotó: Agerpres

A javaslat azt is előírja, hogy minden olyan évben, amikor a kedvezményezett rákos beteg gondozása céljából szabadságot kap, jogosult legalább egy pszichológiai vizsgálatra és legalább öt pszichológiai tanácsadásra.

A tervezetet a szenátus már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

Otthonukban is felmérhető a súlyos fogyatékkal élő személyek állapota

A képviselőház szerdán döntő házként elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely előírja, hogy a súlyos fogyatékkal élő személyek időszakos állapotfelmérését kérésre otthonukban is el lehet végezni.

A tervezet elfogadása mellett 280 képviselő voksolt, egy törvényhozó tartózkodott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A jogszabály-tervezet a fogyatékkal élők védelmét és jogait szavatoló 2006/448-as törvény 87. cikkét egészíti ki, és előírja, hogy a fogyatékkal élő személy – vagy a törvényes képviselője – kérheti, hogy előzetes időpontegyeztetést követően az otthonában végezze el az erre kijelölt egészségügyi bizottság az időszakos állapotfelmérést.

Kapcsolódók

Kimaradt?