A cipőfűzőjével megfojtotta magát a Lukoil elnökhelyettese

Váratlanul elhunyt 54 éves korában Vitalij Robertusz, az orosz Lukoil olajipari vállalat elnökhelyettese, aki ezzel kevesebb mint két év alatt legalább a negyedik olyan vezetője az orosz energiaipari óriáscégnek, aki tisztázatlan körülmények között veszítette életét – jelentette az Interfax ügynökség, amelyet a News.ro idéz.

„Tehetséges menedzserként, formálható emberként és érzékeny bajtársként fogunk rá emlékezni” – írta részvétnyilvánításában a Lukoil. Robertusz az egyetem elvégzése óta, 30 éve dolgozott a Lukoilnál.

A Vlagyimir Putyin elnök által Ukrajnában kirobbantott háború után számos – több tucatnyi – megmagyarázhatatlan haláleset történt neves oroszok között, de a legtöbbjük az energiaszektorban – emlékeztet cikkében a Hotnews hírportál. Vitalij Robertuszt a cég irodájában találták holtan. Az orosz sajtó azt írta, hogy öngyilkosság történt, és a Lukoil alelnökét egy cipőfűzővel felakasztva találták.

Fotó forrása: a Lukoil Facebook-oldala

A helyszínre érkező rendőröknek a kollégái elmondták, hogy a közelmúltban feszült volt a légkör a munkahelyen, és hogy az alelnöknek is nemrég konfliktusa volt a felső vezetéssel.

Az elmúlt két évben összesen mintegy 20 orosz olaj- és gázipari vállalat vezetője halt meg rejtélyes körülmények között. A Lukoilnál ez már a negyedik eset, amikor egy felsővezető „hirtelen” életét veszíti.

2022 májusában meghalt Alekszandr Szubbotin korábbi alelnök. A médiajelentések szerint a halál egy sámánokkal való sikertelen találkozás során következett be, mivel Szubbotin békaméreggel próbálta gyógyítani alkoholproblémáját.

2022 szeptemberében meghalt a 67 éves Ravil Maganov, a Lukoil igazgatótanácsának vezetője. Az orosz média arról számolt be, hogy kiesett egy kórház ablakából. A vállalat közölte, hogy Maganov „súlyos betegség után elhunyt”.

Maganov helyét Vlagyimir Nyekraszov vette át, aki a vállalat közleménye szerint egy évvel később, 2023 októberében, 66 évesen, szívelégtelenségben szintén elhunyt.

A múlt hónapban Ivan Secin, a Rosznyeft orosz olajipari óriáscég vezérigazgatójának, Igor Secinnek a fia, Ivan Secin hirtelen, mindössze 35 évesen halt meg, de halálát csak két héttel később jelentették be. Ivan Secin 2014 márciusa óta szintén a Rosznyeftnél dolgozott, sőt a Kreml már 26 évesen kitüntette az anyaországért tett kiemelkedő szolgálataiért.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?