A PSD szerint titkos megállapodás és súlyos összeférhetetlenség gyanúja lengi be a hadi beszerzést
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint egy „botrányos befolyással üzérkedés” nyomán „titkos megállapodás” jött létre a román kormány és egy német védelmi ipari vállalat között a SAFE védelmi hitelprogram keretében tervezett beszerzések egyikéről, írja az Agerpres.
A PSD keddi közleménye szerint a felek „Ilie Bolojan leváltott miniszterelnök irodájában” egyeztek meg. Mivel a SAFE-kölcsönöket a román adófizetők pénzéből fogják majd törleszteni, az ügyvivő kormányfőnek „törvényi és politikai kötelessége” elmagyarázni az embereknek, hogyan választották ki azt az ügyvédi irodát, amelyik tanácsadással segítette az ügyben – hívták fel a figyelmet a közleményben.

A szociáldemokraták szerint a szóban forgó ügyvédi iroda esetében „súlyos összeférhetetlenség” áll fenn, mivel korábban több ügyben is a német magánvállalat jogi képviselője volt.
A szociáldemokraták szerint Bolojan biztonsági kockázatot teremtett azáltal, hogy kinevezte Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes tiszteletbeli tanácsadójává Cristian Băcanu volt nemzeti liberális párti képviselőt, aki „pénzt kapott a román kormány és a német beszállító közötti tárgyalásokban részt vevő ügyvédi irodától”.
„Hogyan engedhette meg a leváltott miniszterelnök-helyettes és a leváltott miniszterelnök, hogy ez a nyilvánvalóan összeférhetetlenségi helyzetben levő személy hozzáférjen érzékeny kormányzati információkhoz, amelyek előnyhöz juttathatták a német fegyverszállítót a román állammal folytatott titkos tárgyalások során?” – tette fel a kérdést a PSD.
A párt közleményében azt is hangsúlyozták, hogy a SAFE program kiemelkedő jelentőségű Románia védelmi képességeinek megerősítése szempontjából, ezért „sürgős beavatkozásra” van szükség az ügyben valamennyi illetékes hatóság részéről a román állam és az adófizetők érdekeinek védelme érdekében.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT