A POT elnöke várja a magyarázatot: hogy lett Romániának 200 milliárd eurós adóssága?
Az államnak kötelessége részletesen elmagyarázni, hogyan lett Romániának kétszázmilliárd eurós adóssága, és mit tettek ezzel a pénzzel – jelentette ki szerdán Anamaria Gavrilă.
A Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke Facebook-bejegyzésében követeli a teljes átláthatóságot, a döntéshozók elszámoltathatóságát az okozott költségvetési kiegyensúlyozatlanságért, valamint az állami prioritások átállítását olyképp, hogy azok az állampolgárok, és ne a pártok érdekeit szolgálják.
Anamaria Gavrilă leszögezi, hogy „a megszorító kormányrendelet a felelőtlen kormányzás számlája, amelyet a románok fizetnek ki” – részletezte az Agerpres.
„A románok ismét kénytelenek megfizetni a hatalom pazarlását, gondatlanságát és választási manipulációját. Miután a románok csendben elfogadták a 2024. januári rendeletet, Ciolacu továbbra is hitelfelvételre kötelezte Romániát, és tetszés szerint költötte a pénzt az állami tartalékból, hogy megnyerje a helyi, európai parlamenti és parlamenti választásokat. Az ország pedig leszegényedett” – fogalmazott bejegyzésében az ellenzéki politikus.
CSAK SAJÁT