A Neptun Deep gázmező kitermelése 20 milliárd eurót hozhat az államnak

A fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermelése a becslések szerint mintegy 20 milliárd euróval fogja gyarapítani az állami költségvetés bevételeit – jelentette ki Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója. Közben ötödére esett vissza az OMV Petrom nyeresége.

Az olajvállalat vezetője elmondta, hogy a mélytengeri kitermelés 2027-re tervezett beindulása után Románia lesz az EU legnagyobb földgáztermelője. Közlése szerint jelenleg a kitermelési terv hatósági jóváhagyására és különböző engedélyek kiadására várnak.

Illusztráció: BSOG/Facebook

Christina Verchere hangsúlyozta, hogy a beruházás során az OMV Petrom környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesz. „A kitermelés elkezdése előtt felmérjük a tengeri élővilágot, és szükség esetén környezetvédő intézkedéseket hozunk. A platformról induló földgázvezetéket teljesen betemetjük. A parttól a vezeték szintén a föld alatt halad majd tovább, semmilyen hatása nem lesz a tengerparti napozókra. A kitermelés elkezdése után szakemberek és tengerbiológusok külön erre a célra létrehozott csoportja folyamatosan figyelemmel kíséri majd a tengeri környezetre gyakorolt hatásokat” – részletezte.

Az OMV Petrom és a Romgaz június 21-én jelentette be, hogy elfogadták a Neptun Deep gázmező kitermelési tervét, amit az Ásványkincsek Országos Ügynökségének is jóvá kell hagynia. A két vállalat mintegy 4 milliárd eurós beruházással körülbelül 100 milliárd földgázt hozna a felszínre. A Neptun Deep gázmező parttól 160 kilométerre, 100-1000 méteres mélységben, 7500 négyzetkilométeren terül el.

Ötödére esett vissza az OMV Petrom nyeresége

A bukaresti értéktőzsde pénteken közzétett adatai szerint az OMV Petrom nettó nyeresége az első félévben 944 millió lej volt, 80 százalékkal kisebb, mint a múlt év azonos időszakában jegyzett 4,646 milliárd lejes profit.

Az idei második negyedévben az olajvállalat 537 millió lejes veszteséget jelentett, miközben 2023 második negyedévet 2,898 milliárd lejes, az idei első negyedévet pedig 1,481 milliárd lejes nettó nyereséggel zárta.

Fotó: Pixabay

Az OMV Petrom bevétele az idei első hat hónapban 17,864 milliárd lej volt, 30 százalékkal kisebb, mint a múlt év azonos időszakában. Az üzleti forgalmat negatívan befolyásolták az alacsonyabb nyersanyagárak, valamint az olajtermékek és a villamos energia értékesítésének alacsonyabb volumene, amit csak részben ellensúlyozott a földgáz értékesítésének növekedése.

Pénzügyi adatai szerint az OMV Petrom tartozása a múlt év végéhez képest 2023. június 30-ig 1,551 milliárd lejjel nőtt. Ugyanakkor az első félévben 2,393 milliárd lejes beruházásokat hajtott végre, 72 százalékkal többek költött a befektetésekre, mint a tavalyi első hat hónapban.

Az OMV Petrom csoportnak június végén 7.700 alkalmazottja volt, 2 százalékkal kevesebb, mint múlt év júniusában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?