banner_kahA4IWq_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-02.png
banner_3NdkJGmT_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-03.png
banner_E868yDDL_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-01.png

A Kínában elítélt román nő helyzetét magyarázza az igazságügyi minisztérium

Nem elég a 2024-ben kifizetett 55 ezer dollár büntetőjogi bírság, az okozott kárt is meg kell térítenie Alina Apostolnak ahhoz, hogy hazahozhassák Romániába a kínai börtönből – derült ki az igazságügyi minisztérium közleményéből.

A szaktárca szerint a pekingi külképviselet tájékoztatása szerint a bankkártyacsalás miatt elítélt, és közel kilenc éve börtönben lévő nő egészségi állapota nem romlott meg jelentősen, rendszeresen tartják vele a kapcsolatot, kérésükre pedig a börtönvezetés étrendkiegészítőt biztosított a számára.

Az igazságügyi minisztérium szerint nem teljesültek a feltételek Alina Apostol hazahozatalához | Fotó: Marius Balo Facebook-oldala

Hangsúlyozták azt is, hogy a minisztérium továbbra is mindent elkövet, hogy a nő hazahozhassa, viszont az csakis a jogszabályok betartásával és a kínai fél követelményeinek teljesítésével lehetséges.

A minisztérium közleményét megelőzően, mint írtuk, egy kolozsvári teológus, Marius Balo éhségsztrájkba kezdett, mert szerinte a szaktárca nem foglalkozik a nő ügyével. Az apja szerint Alina Apostol állapota rendkívül megromlott a sanyarú körülmények miatt, ő pedig úgy tudta, hogy csak a büntetőjogi bírságot kell kifizetnie. Szerinte annak kifizetésekor, azt a kínai hatóságok a polgári jogi kártérítés részleteként könyvelték el két évvel ezelőtt.

Alina Apostolt 2017. decemberében tartóztatták le Kínában, majd másfél évnyi előzetes letartóztatás után 2019. júniusában 13 és fél év szabadságvesztésre ítéltek. Hazahozatala érdekében petíció is indult. A romániai törvényeknek megfelelően 9 év és 4 hónap lenne a büntetése, azaz hamarosan szabadulhatna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?