A Fekete-tengeren átkelt migránshajót fogott el a parti őrség

A Fekete-tengeren átkelt, több mint ötven illegális bevándorlót szállító halászhajót fogott el csütörtökön a parti őrség Costinești térségében, a partoktól hat tengeri mérföldnyire – közölte a határrendőrség.

A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere (SCOMAR) csütörtök reggel fél nyolckor észlelte a román partokhoz közeledő gyanús vízi járművet. A parti őrség helyszínre küldött egysége megállapította, hogy a Törökországból érkező, túlzsúfolt halászhajó fedélzetén utazók nem rendelkeznek mentőfelszerelésekkel, és a hajó irányítói sem tapasztalt tengerészek, a jármű több mint ötven utasa pedig emiatt életveszélyben van.

A hajó elfogására küldött határrendészek küldetése így mentőakcióvá alakult, amelyben a román tengeri életmentő ügynökség (ARSVOM) mentőhajója is részt vett. A közlemény szerint a hajót a konstancai kikötőbe vontatták, az ügyet pedig a konstancai táblabíróság mellett működő ügyészség fogja kivizsgálni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?