A Bihari Napló főszerkesztője okozhatta a két halálos áldozattal járó vasárnapi balesetet

Sajtóinformációk szerint a Bihari Napló című napilap főszerkesztője, K. L. okozta azt a közlekedési balesetet Bihar település közelében vasárnap reggel, amelyben két személy, egy 38 éves nagyszalontai férfi és 6 esztendős fia veszítette életét, valamint öt személy megsérült, közöttük a szerencsétlenséget előidéző sofőr és utasa is.Fotó: Sebastian Drimbe / Bihar megyei Info Trafic Facebook-csoport

A Bihoreanul hetilap online kiadása kedden este forráshivatkozás nélkül közölte, hogy értesülései szerint a vasárnap reggeli, Bihar és Nagyvárad közötti baleset okozója és egyben egyik sérültje a Bihari Napló című napilap főszerkesztője.

A Maszol hivatalos kérésére a Nagyváradi Bíróság Melletti Ügyészség tudatta, hogy hivatalból in rem bűnvádi eljárás indult a balesetet okozó személy ellen gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt, de a gyanúsítottat a nyomozóhatóság nem nevesítette. Megkeresésünkre a Bihari Napló főszerkesztő-helyettese sem erősítette meg, hogy felettese okozta a balesetet, Tököli Magdolna portálunkkal mindössze annyit közölt: „a szerkesztőségben a munka ugyanúgy megy tovább, mint eddig”.

Rendkívül súlyos, két halálos áldozattal járó közlekedési baleset történt vasárnap reggel a Nagyvárad melletti Bihar település közelében. A rendőrség közlése szerint egy 45 éves Hargita megyei férfi Mazda személygépkocsijával Várad irányába haladt, amikor szabálytalan előzésbe kezdett és frontálisan ütközött egy szemből szabályosan érkező Mercedes típusú gépjárművel. Ennek 38 éves sofőrje és a mögötte ülő 6 éves kisfia a helyszínen életét veszítette, a sofőr mellett utazó 34 éves feléségét és további két velük utazó kiskorút, egy 15 és egy 17 éves fiatalt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Megsérült a szabálytalanul előző sofőr és a vele utazó 15 éves fia is, őket szintén a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?