A román lobogó napja: Johannis szerint a zászló a legerősebb jelkép

A zászló az államiság, a függetlenség, a szuverenitás és a nemzeti egység egyik legerősebb jelképe – szögezte le Klaus Iohannis államfő a román nemzeti zászló napja alkalmából kiküldött közleményében. 

Az államfő emlékeztet, hogy a lobogót az 1848-as szabadságharc idején fogadták el, azóta pedig a legfontosabb pillanatokban is elkísérte a románokat. „A román fejedelemségek 1859-es egyesülése, 1877-ben az állam függetlenségének kikiáltása, az első világháború, az 1918-as nagy egyesülés három fontos pillanata, a második világháború, az 1989-es forradalom, de a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás is a nemzeti zászló egysége alatt történt” – hangsúlyozta Klaus Johannis.
A modern, európai és euroatlanti értékeket képviselő román állam számára a trikolórnak ma is ugyanolyan erős értéke van – tette hozzá Johannis.

„A románok mindig tisztelegve hajolnak meg akárhányszor kitűzik a lobogót a közintézmények székhelyére, a sporteseményeken vagy a hadszíntereken. A centenárium évében a trikolór még erősebben megihlet és arra késztet, hogy egyesítsük erőnket, hogy egy erős, demokratikus Romániát építsünk. Isten éltesse Romániát és zászlaját!” – fogalmaz Klaus Johannis államelnök.

A román nemzeti lobogó napja alkalmából a Cotroceni-palota a román nemzeti zászló színeiben fog pompázni, jelentette be az Államelnöki Hivatal. 

Kapcsolódók

Kimaradt?