Így döntött a bíróság a Brangelina-gyerekekről

Két éves pereskedés után végre döntött a bíróság Angelina Jolie, Brad Pitt és közös gyerekeik elhelyezésének ügyében.

Az elmúlt két évben Angelina Jolie mindent megtett, hogy távol tartsa a gyerekeket Brad Pittől, akiről rosszindulatú pletykákat terjesztett, többek között azt, hogy gyakran kezet emel rájuk. Tette mindezt sikerrel, a gyerekek (Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, Vivienne és Knox) az utóbbi hónapokban szinte alig látták apjukat. Ha igen, akkor is csak pár órára gyermekpszichológus és egy gyámügyes jelenlétében. De most fordult a kocka, a bíróság új ítéletet hozott.

A bíróság kimondta: káros, hogy a színésznő gyerekei nem állnak semmilyen kapcsolatban az apjukkal. Az ítélet szerint most kiterjesztették Brad Pitt felügyeleti jogát.

A színésznő eddig arra hivtakozva tartotta távol tőle a gyerekeket, hogy a bíróság nem mondta ki egyértelműen, kié a felügyeleti jog a hat gyermekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?