Máris tüntetés körvonalazódik a kormány Verespatakra vonatkozó döntése után

Pénteken 18 órára hirdettek tiltakozást a fővárosban, miután a kormány szerdán leállította azt az eljárást, amelynek nyomán Verespatakot felvehették volna az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) védett kulturális örökségeinek listájára. Ugyanakkor egy online petíció is kering az interneten, amelyben az aláírók azt kérik: ne vegyék figyelembe a kormány döntését, mert az nem egyezik a polgárok véleményével.

Az Egyetemek téri megmozdulásra csütörtök délig több mint ezren jelezték részvételüket, több mint háromezren pedig érdeklődtek az esemény iránt. A felhívásban a nem bukarestieket is arra buzdítják, vonuljanak ki a saját főterükre pénteken 18 órakor.

Az UNESCO-nak címzett, „Kedves UNESCO, mentsd meg Verespatakot!” című online petíciót eddig több mint ötezren írták alá. Ebben azt hangsúlyozzák: a kormány döntése nem azonos a polgárok álláspontjával.

Mint arról beszámoltunk, a G4media.ro hírportál információi szerint a külügyminisztérium a bukaresti kulturális szaktárca kérésére leállította a felterjesztési folyamatot, és Verespatak jelölésének visszavonását kérte. Verespatak védett kulturális örökségi listára való felkerülését június végén kellene tárgyalnia az UNESCO Világörökség Bizottságának.

Adrian Cioroianu, Románia UNESCO-nagykövete a portálnak azt mondta: a jelenlegi kormány nem ért egyet a felterjesztéssel mindaddig, amíg folyamatban van a román állam és a Verespatakon aranybányát nyitni szándékozó kanadai Gold Corporation közötti kártérítési per, amelyben a kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól.

A kormány eddig hivatalosan nem jelentette be a védetté nyilvánítási folyamat leállítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?