A MOGYE és a katolikus gimnázium helyzetéről is tájékoztatta Navracsics Tibor EU-biztost az RMDSZ elnöke

A romániai magyar oktatás helyzetéről, az RMDSZ oktatási törekvéseiről tájékoztatta Navracsics Tibort, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosát Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön, azon a zártkörű fórumon, amelyen Valentin Popa oktatási miniszter és a szövetség több szakpolitikusa is részt vett.

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselők meghívására Marosvásárhelyre érkező biztosnak Kelemen Hunor elmondta: több éves huzavona után nagy esély mutatkozik arra, hogy kormányrendelettel hozzák létre a marosvásárhelyi római katolikus iskolát a következő hetekben. Nyitottság mutatkozik erre a kormánypártok részéről, a szövetség pedig, ahogyan eddig, mindent megtesz azért, hogy érvényt szerezzen a marosvásárhelyiek jogos követelésének, hogy már idén szeptembertől elkezdődhessen a tanítás.  

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetének rendezése is prioritás az RMDSZ számára – hangsúlyozta a beszélgetésen Kelemen Hunor, rámutatva: ha már az abszorpció megtörtént, minden eszközükkel azon lesznek, hogy a régóta tervezett főtanszéket immár az új egyetemen hozzák létre.

A délelőtt folyamán a kulturális örökség hasznosításának témájában szerveznek panelbeszélgetést a Kultúrpalotában, délben, 12.30 órától ugyanitt közös sajtótájékoztatót tart Kelemen Hunor, Navracsics Tibor és Valentin Popa.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?