Miért kell ismét fél évet várni Hargita megyében a forgalmi sofőrvizsgára?

Hiába vezették még februárban Hargita megyében, hogy az elméleti sofőrvizsgát sikeresen teljesítő tanulóvezetők szombatonként is letehessék a forgalmi (gyakorlati) vizsgát, mostanra megint közel fél évet kell várni arra, hogy sorra kerüljenek. A krónikus problémát még mindig a gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatalnál tapasztalható személyzethiány jelenti.

Egy gyergyóalfalvi olvasónk, Ambrus Richárd keresett meg azzal a panasszal, hogy május 12-én sikeresen vizsgázott az elméleti megmérettetésen, és a legkorábbi időpont, amelyre regisztrálhatott a forgalmi vizsgára, október 3-a volt.

„Nem hiszem, hogy nincs megoldás”

„Most úgy érzem, hogy a levezetett 30 óra után sikeresen tudnék vizsgázni, de mivel ilyen későre osztottak be, öt hónapot kell várnom a vizsgáig, és nem hiszem, hogy addig nem felejtem el, amit megtanultam. Nem értjük, hogy mi történt, hiszen régen, ha valakinek sikerült az elméleti vizsgája, akkor még aznap letehette a gyakorlatit is. Nem hiszem, hogy ne lehetne úgy megszervezni, hogy ha nem is ugyanazon a napon, de legalább két héten belül vizsgázhassunk” – fejtette ki elégedetlenségének az okát a fiatalember.  

Hozzátette: szerinte többen is egyetértenének azzal, hogy akár felárat fizessenek azért, hogy korábban sorra kerüljenek a vizsgán. Illetve szerinte az is megoldható lenne, hogy a szomszédos megyékből kérjenek segítséget a vizsgáztató biztosok, akik cserében – rotációban – szintén besegítenének.  

„Szerintem ez az ügy már tarthatatlan, mindenki bosszúsan várja ki a sorát a gyakorlati vizsgára, tétlenül ülve. Mindenki csak ígérget, hogy megoldják, de senki nem jelentkezik fejleményekkel, ötletekkel ezzel a témával kapcsolatban. Véleményem szerint, ha mi, vagyis azok az emberek, akik várnak a gyakorlati vizsgájukra, nem foglalkozunk az üggyel, akkor ez a tarthatatlan helyzet még sokáig megoldatlan maradhat” – részletezte.

Ambrus Richárd számára az elméleti vizsga lebonyolítása azonban pozitív tapasztalat volt. Mint mondta, aznap körülbelül 150-en vizsgáztak. Reggel megérkezett a központba, és 14 órakor már távozhatott is onnan.

Maximálisan kihasználják az idejüket

Marian Pantelimon rendőrbiztos, a jogosítványokat kibocsátó Hargita megyei hivatal vizsgáztatásért felelős részlegének vezetője arról tájékoztatott, hogy a személyzethiány még mindig krónikus. Ugyan nyolc olyan személy dolgozik a hivatalban, akik a vizsgáztatáshoz megfelelő képzettséggel rendelkeznek, de közülük négyen a járműbejegyzési részlegen dolgozik, így négyen maradnak azok, akik vizsgáztathatnak is.

Ambrus Richárd felvetésére válaszolva azt mondta: kértek már segítséget más megyékből, de sehonnan nem jeleztek vissza, hogy jönnének, mivel mindenhol hasonló problémákkal küszködnek.

„Minket is hívtak Galac és Konstanca megyébe, de mi sem tudtuk elvállalni, hogy segítünk nekik, hiszen látható, hogy mennyire feltorlódtak a vizsgázók. Az év elején járt nálunk Mihai Dan Chirică belügyi államtitkár, aki arra kért bennünket, hogy szombaton túlórában vizsgáztassunk, cserébe ő ígéretet tett arra, hogy a munkánk megkönnyítése érdekében kihelyeznek ide még két embert. Mi teljesítettük az ígéretünket, minden szombaton dolgozunk azóta, de ő még mindig nem küldött hozzánk embereket” – mesélt az áldatlan állapotokról a vizsgabiztos. Mint megtudtuk, a szombati vizsgáztatás bevezetése után egy ideig két-három hónaposra rövidült a várólista, de azóta megint annyian vizsgáztak elméletből, hogy újra közel fél évet kell várni a gyakorlati megmérettetésre. 

Hozzátette, a prefektusi hivatalnak az is szándékában állt, hogy a gyakorlati vizsga egyetlen helyszínéül a megyeszékhelyet jelöljék meg, így rövídítve le a vizsgáztatók idejét azzal, hogy ne kelljen a megye másik három városában is vizsgáztatniuk. Ezzel azonban sem a vizsgáztatók, sem az autósiskolák vezetői nem értettek egyet, hiszen az esélyegyenlőtlenségeket teremtene a vizsgázók között, így ez a határozat nem született meg.

Marian Pantelimon szerint számos módja lenne annak, hogy a csíkszeredai központ munkáját tehermentesítsék. Például elméleti vizsgaközpontokat hozhatnának létre más városokban is, így nem kellene ezért a megyeszékhelyre utazniuk a tanulóknak. Ugyanakkor a jogosítványcsere is történhetne online. Sőt az is sok előnnyel járna, ha az autósiskola elvégzése után egy évvel nem érvénytelenítenék azt automatikusan.

A sürgősségi felárral kapcsolatban kifejtette, hogy a pénz nem oldaná meg a helyzetet, mert egyszerűen nincs kapacitásuk arra, hogy többet dolgozzanak. „A rendelkezésünkre álló időt maximálisan kihasználjuk” – zárta mondandóját a vizsgáztatásért felelős részleg vezetője.   

Kapcsolódók

Kimaradt?