Liviu Dragnea szerint az államfő erőszakra buzdít

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a România TV vasárnapi esti műsorában azt mondta: Klaus Johannis nyilatkozatai révén erőszakot szít, idegességet gerjeszt és a bizonytalanság érzését kelti az emberekben. Hozzátette azonban, hogy a PSD-nek nem áll szándékában kezdeményezni az államfő felfüggesztését.

„Soha nem láttam még, hogy Románia elnöke nyugalomra intene. Állandóan tüntetésre buzdít, többször volt maga is kint a tüntetésen, és minden nyilatkozatával erőszakra uszít, idegességet gerjeszt, a bizonytalanság érzését akarja kelteni” – jelentette ki Liviu Dragnea.

A PSD elnöke szerint az államfő magatartása a nemzetbiztonság elleni támadásként is értelmezhető. „Ha pontatlan adatokat közölsz, ha azt mondod, hogy Romániában rosszul megy a gazdaság, nem adják ki a fizetéseket, nem teljesülnek a kormányprogramban foglaltak, politikai instabilitás van, a kormány instabil, akkor fennáll annak kockázata, hogy a Romániába tervezett befektetések nem történnek meg, mert a befektetők meghallották az államfő szavait” - mondta a politikus a România TV-ben.

Nem függesztenék fel

Dragnea ugyanakkor az állítja, hogy nem foglalkozik az államfő felfüggesztésének gondolatával, mert politikai stabilitást akar az országban. „Nem gondoltam a felfüggesztésre és nem is akarok arra gondolni. Nem akarom, hogy a felfüggesztésig jussunk. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy Romániában politikai stabilitás legyen” – jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy Románia jövőre az EU elnöki tisztségét tölti be.

A PSD vezetője kifejtette, az államfőnek semmi oka nem lehet az igazságügyi törvények kihirdetésének megtagadására. Szerinte Johannis - azzal, hogy vissza akarja utalni az említett törvényeket a parlament elé - azt az érdeket szolgálja, hogy a vitatott törvények minél később lépjenek érvénybe. „És ez mire utal? Felötlik benned, hogy talán titkos megállapodása van a párhuzamos állammal” - mondta Liviu Dragnea.

„Megsértette a jeruzsálemi hatóságokat”

A politikus kifejtette azt is: az államfőnek a kijelentése, hogy „Dragnea titkos egyezséget kötött a zsidókkal”, mélységesen sértette a jeruzsálemi hatóságokat. A PSD elnöke mesterségesen keltett botránynak minősítette Klaus Joahannis reakcióját arra, hogy ő és Viorica Dăncilă kormányfő Izraelben tettek hivatalos látogatást, mivel a PSD elnöke szerint az államfő nem rendelkezik kizárólagos hatáskörrel külpolitikai kérdésekben.

„Nem volt okom engedélyt kérni senkitől. És megbízást sem. (...) Az elnök úr nem király. Nincsenek exkluzív jogkörei, nem tartozik alárendeltségébe se a kormány, se a parlament. Az elnök úrnak kéne megbízatást kérnie, amikor az Európai Tanácshoz megy fontos témákkal. Az elnök úr az Európai Tanács több ülésén vett részt, ahol olyan kérdésekről esett szó, amelyek kizárólag a kormány hatáskörébe tartoznak, és nem beszélt erről sem előtte, sem utána” - mondta Dragnea.

Kapcsolódók

Kimaradt?