Június 20-án kezdődik Horváth Anna fellebbviteli pere

Június 20-án tartják a bukaresti legfelsőbb bíróságon Horváth Anna fellebbviteli perének első tárgyalását. Az első fokú ítéletet Kolozsvár volt alpolgármestere és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is megóvta.

Horváth Anna a Szabadságnak elmondta, az első tárgyalás csak egy formális meghallgatás lesz. A perben egy háromtagú bírói tanács hoz majd jogerős ítéletet. Kolozsvár volt alpolgármesterének ügyvédje a fellebbezés indoklását az első érdemi tárgyaláson nyújtja be.

A volt alpolgármester ügyvédje, Gheorghiță Mateuț megkeresésünkre nem kívánta részletezni a fellebbezés indoklását, azt azonban megerősítette: hivatkoznak arra az alkotmánybírósági döntésre is, amely szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megfigyelések alapján szerzett információi kizárólag nemzetbiztonsággal kapcsolatos ügyekben használhatók fel bizonyítékként.

Horváth Anna furcsállja, hogy a DNA is fellebbezett. „Az embereket megdöbbentette az aránytalanul súlyos ítélet. Mi az ártatlanságunkért küzdünk, azt próbáljuk bebizonyítani a fellebbezés során is, hátha a három bíró közül kettőt sikerül majd meggyőznünk” – fogalmazott a politikus, aki „nem tartotta ildomosnak” véleményezni az ítélet indoklását.

Mint ismeretes, március 23-án Horváth Annát az ítélőtábla bírónője 2 év és 8 hónap letöltendő, Fodor Zsoltot pedig 2 év és 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Kapcsolódók

Kimaradt?