Rádiósok, fesztiválszervezők takarítottak a Maros-parton

A Maros öt kilométernyi partszakaszát takarították ki önkéntesek április 22-én, a Föld napján, július 5-én így tiszta Maros-parton startol a VIBE Fesztivál. Idén kétszer annyian csatlakoztak a Marosvásárhelyi Rádió kezdeményezéséhez, a VIBE-szervezők videón örökítették meg az eseményt.

A fesztiválszervezők közleménye Szász Attilát, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettesét idézi, aki elmondta, fontos számukra, hogy részt vállaljanak egy környezettudatos közösség nevelésében. Ehhez nem elegendő az, hogy napi 24 órában a négy fal között beszéljenek a környezetszennyezés globális problémájáról, hanem példát mutatva kezdeményezniük kell ahhoz, hogy radikálisan és gyorsan változtatni tudjanak az emberek mentalitásán.

„Az idei akción kétszer annyian vettek részt, mint a tavalyin. Így a 800 fős takarítócsapatnak hosszabb partszakaszt sikerült bejárni. Az eseményre rajzpályázatot is hirdettek, melyre 283 pályamunka érkezett. Ezek a rajzok jól tükrözik, hogy az I-IV. osztályos gyerekek pontosan értik a környezetszennyezés problémáját és kreatív módon, frappáns üzeneteket fogalmaztak meg a felnőtt társadalom számára” – tudtuk meg Szász Attilától.

A Közösen kitakarítjuk akció népszerűsítésében több civil szervezet, egyesület, cég, intézmény segített. Az eseménynek idén is partnere volt a VIBE Fesztivál, melyet július 5-8. között a kitakarított partszakasz szomszédságában szerveznek.

Rés Konrád Gergely, a VIBE Fesztivál főszervezője is csatlakozott a szemétszedőkhöz. Megtudtuk tőle, hogy a fesztiválnak szívügye a Maros-part, és idén sem volt kérdés, hogy csatlakoznak-e a kezdeményezéshez. A szemétszedéshez önkénteseket toboroztak, megcélozva a fiatal generációt, akik néhány hónap múlva fesztiválozókként sétálhatnak az általuk is kitakarított partszakaszon. Az idei fesztivál témája Erdély jövőképe, melynek szerves része a környezettudatosság. Ezért számos olyan eleme lesz a VIBE-nak, amely szerepet vállal egy értő és gondolkodó, tudatos közösség kialakításában.

Kapcsolódók

Kimaradt?