Pásztor Sándor: Bihar megye költségvetése megszavazható, a PNL zsarol

A szerdai Bihar megyei tanácsülésen a fizetésekről kell dönteni – hangsúlyozta kedden Pásztor Sándor tanácselnök a Ioan Mang és Traian Bodea alelnökökkel tartott közös sajtótájékoztatón.

Fontos megérteni, hogy elsősorban a megyei tanácsban és az annak alárendelt intézményekben dolgozó személyek májusi fizetése a megyei költségvetés megszavazásának fő tétje, mondta Pásztor Sándor, aki tételesen cáfolta mindazt, amiről Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt elnöke és Ionel Avrigeanu hétfőn beszélt a sajtónak.

Pásztor Sándor hangsúlyozta: az adók visszaosztásából származó összegek településenkénti leosztását nem foglalták bele a január közepén közzétett Bihar megyei költségvetés-tervezetbe, a liberálisok ugyanis azt kérték: a polgármesteri hivataloknak jutó támogatások 75 százalékát arányosan osszák el, politikai hovatartoztástól függetlenül, a maradék 25 százalékot pedig saját belátása szerint osszon szét a tanács vezetése. A liberális polgármesterek vezette települések a folyamatos pereskedés ellenére is kaptak támogatást az elmúlt években, tette hozzá.

A másik állítást, miszerint a civil szervezetek az elmúlt évben 700 ezer eurónyi támogatást kaptak volna, ugyanannyit, mint 2012 – 2016 között a liberális Cornel Popa tanácselnöksége idején, szintén cáfolta Pásztor Sándor. Kikeresték az egyes összegeket, a számok pedig azt mutatják, hogy míg Pásztor Sándor mandátuma alatt valóban 700 ezer eurót kaptak a civilek, azt nem tavaly, hanem 2016-ban és 2017-ben, az előző mandátumban pedig több mint nyolcmillió lejt, azaz kétmillió eurót fordítottak erre a célra.

Pásztor tájékoztatott: a megyei tanács honlapján követhetők a pályázatok és a támogatások, és a számvevőszék sem emelt kifogást a támogatási rendszer ellen. A megyei költségvetés-tervezet január közepe óta olvasható a honlapon, közel négy hónap kellett hozzá, hogy kiderüljön, mit is kifogásolnak a liberálisok, összegezett a megyei tanácselnök.

Zsarolás és kifizetetlen számlák

Ioan Mang alelnök elmondta, kedden Ionel Avrigenauval kellett volna hogy tárgyaljon, de öt perccel a megbeszélt időpont előtt a liberálisok lemondták a találkozót. Az alelnök hozzátette, Ilie Bolojan hétfőn tisztességről és korrektségről beszélt, de amit most művelnek, az zsarolás, hazugság és manipuláció.

Úgy látja, Bolojan azért zsarolja a megyei tanácsot, hogy ő oszthassa szét a liberális polgármesterek között a támogatásokat, aki szerint a Bihar megyei PNL-elnök ezt el is mondta a tárgyalások során. Mang azonban leszögezte: a pénzt a megyei tanácsnál, nem pedig a pártirodában fogják szétosztani.

Traian Bodea alelnök arra is emlékeztetett, hogy január óta a liberális frakció egyetlen írásos javaslatot sem nyújtott be a büdzsé módosításához. A mintegy háromezer ember májusi fizetése mellett a tanács jelenleg nem tudja befizetni az állami járulékokat, ezért büntetésre is számítanak, és a közüzemi számlák kifizetése is gondot jelent.

Pásztor Sándor újságírói kérdésre azt is elmondta: a fizetések kiosztásához 11 millió lejre lenne szükség, a tanács számláján jelenleg 1,1 millió lej van.

Mint arról már beszámoltunk, az Itt vagyunk/Suntem prezenți Facebook-oldalon eseményt szerveznek, az április 25-ei, 11 órától tartandó tanácsülésre toborozzák a lakosságot. Kiderült, hogy a Bihar Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság szakszervezete 10.30 és 13 óra között sztrájkőrséget tart a megyeháza előtt, azonban egyes hírek arról szólnak, hogy a tüntetők között a liberális párt tagjai is feltűnnek majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?