Tömegverekedés tört ki a csíkszeredai megyei kórháznál

A csendőrség és a rendőrség gyorsreagálású egysége is kivonult csütörtök délelőtt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházhoz, ahol verekedés tört ki a roma közösség két csoportja között. Az incidensnek négy sérültje van, tizenkét személyt jelenleg is kihallgatnak – tájékoztatta a Maszolt a Hargita megyei rendőrség szóvivője.

Gheorghe Filiptől megtudtuk: 10.30 körül kapták az értesítést arról, hogy mintegy húsz személy botokkal, kövekkel felfegyverkezve összeverekedett a kórház melletti törvényszéki orvostani intézet bejáratánál. Az incidens előzményeként már volt korábban egy tettlegességig fajuló konfliktus a két csoport között, amelyben az egyik csoport két tagja megsérült.

A csütörtöki verekedés akkor tört ki, amikor a két bántalmazott férfi a törvényszéki orvostani intézethez ment kiváltani a sérüléseikről szóló szakértői véleményezést. A bejáratnál ugyanis már vártak rájuk a másik csoport tagjai, akik rájuk rontottak. Az összetűzés során kisebb károk keletkeztek a kórház három járművében – tájékoztatott a szóvivő.

Gheroghe Filip elmondta, összesen 12 személy állítottak elő, akiknek kihallgatásuk jelenleg is zajlik. Egyiküknél egy kést is találtak, ami szintén bűncselekménynek számít. Közlése szerint nem kizárt, hogy estére az előállított személyek közül többet őrizetbe vesznek. Egyelőre közrendháborítással, testi sértéssel, rongálással, illetve szúró/vágó eszköz közterületen való viselésével gyanúsítják őket.

A szóvivő közölte, négy személy sérült meg a tömegverekedésben, de egyik sem szorult orvosi kezelésre vagy kórházi beutalásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?