Volt SRI-vezető: veszélyben van Románia nemzetbiztonsága

A világon mindenütt együttműködnek a titkosszolgálatok más intézményekkel. Jelenleg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) képtelen fellépni a nemzetbiztonságot fenyegető bűncselekmények, például kémkedés, árulás és részben terrorizmus ellen - jelentette ki csütörtökön Florian Coldea, a SRI igazgatójának egykori helyettese.

A SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság ülésén a tábornok elmondta: az írásban rögzített megállapodások alapján történő együttműködés a nemzetközi gyakorlat része, és használják a NATO és az Európai Unió szintjén is. „Legyen világos: nem létezik más együttműködési forma, nem lehet megállapodások nélkül intézményes együttműködést elképzelni, főleg a titkosszolgálatokkal” – jelentette ki.

A SRI és más intézmények közötti titkos megállapodásokról azt mondta: ezek technikai jellegűek voltak, és korlátozóan működtek éppen azért, hogy törvényesek és kiszámíthatók legyenek. „Az együttműködés a felek jogosítványainak megfelelően történt. Nincs tudomásom arról, hogy az én mandátumom alatt a titkosszolgálat valamely tisztje összeállított volna akár egyetlen bűnügyi dossziét is. Ezek egy párhuzamos valóságból ihletődött mesék” - nyilatkozta Coldea, miután kijött a bizottsági meghallgatásáról.

A tábornok felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a SRI-nek nincs olyan megállapodása más intézményekkel, amely segít fellépni a nemzetbiztonságot fenyegető bűncselekmények, például kémkedés, árulás és részben terrorizmus ellen. „Jelenleg nincs olyan megállapodás, amely megmondja, hogy miként járjunk el Románia érdekeinek védelmében” - szögezte le Coldea.

Florian Coldeát, a SRI igazgatójának egykori első-helyettesét csütörtökön másodjára hallgatta ki a SRI tevékenységét ellenőrző bizottság, a beszélgetés középpontjában az ügyészségekhez, a politikai pártokhoz és a sajtóhoz fűződő viszony állt.

Kapcsolódók

Kimaradt?