Több mint ötezer liter gázolajat távolítottak el a Nádas patakból

Több mint 5.000 liter gázolajat távolítottak el a Nádas patakból a vízügyi szakemberek, miután péntek este a patakmederbe borult egy 31.000 liter üzemanyagot szállító tartálykocsi a Maros megyei Nagykenden, a 13-as országúton (E60-as európai út).

A Maros megyei vízügyi hatóság tájékoztatása szerint a jármű első, 9.000 literes tartályának zárókupakja mellett kezdett el szivárogni a gázolaj a patakba, mivel a kocsi meredek szögben állt meg a mederben. A szakemberek több mint ötezer liter üzemanyagot mertek ki a patakból. Szombat hajnalban sikerült megállítani a gázolaj szivárgását, egy szakértői csoport pedig vízmintákat vett a baleset helyszínén, illetve a Nádas patak és a Kis-Küküllő találkozásánál, hogy megállapítsák a szennyezés mértékét. 

A vízügyi hatóság tájékoztatása szerint a baleset nem okozott pusztulást a halállományban, a víz gyors tisztulásában pedig a Nádas patak nagy vízhozama is közrejátszik. 

A Maros megyei katasztrófavédelem közölte, hogy az útról kisodródott és patakmederbe borult tartálykocsiban szállított gázolajat több mint három óra leforgása alatt alatt sikerült átfejteni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?