Lezárult az RMDSZ tankönyvíró pályázata: csak 4 pályamunka nem teljesítette az elvárásokat

44 pályamunka érkezett az RMDSZ januárban meghirdetett tankönyvíró pályázatára. Ebből 40 teljesítette az elvárásokat – adta hírül a szövetség hétfői közleménye.

Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök rámutatott: a kiírás célja olyan pedagógusok támogatása volt, akik korábban tankönyveket terveztek, írtak és szerkesztettek, vagy éppen kialakították az illusztrációkkal kapcsolatos koncepciót. Azt követően, hogy a tankönyvek ügyét az új jogszabályok szerint egy állami kiadónak kellett átvennie, megfelelő támogatás nélkül maradtak a korábban munkához látott szerzők és illusztrátorok. Ezért indította el a szövetség tankönyv írói pályázatát – részletezte az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke.

Lapunknak korábban Kocsis Annamária, a Kovászna megyei tanítók szaktanfelügyelője magyarázta meg, miért és hogyan ösztönzi a kiadó nélkül maradt tankönyvírókat az RMDSZ pályázata.

A szövetség prioritásként kezeli a magyar oktatás ügyét – a tankönyvírók ösztönzése azért volt fontos, hogy versenyképes tankönyvekből tanulhassanak a magyar diákok. A kiírás elsőtől egészen ötödik osztályig olyan tankönyvek megszerkesztését ösztönözte, amelyek sajátosan a magyar oktatásban tanított tantárgyakhoz kapcsolódnak. Ilyen például a magyar nyelv és irodalom, a magyarság történelme, zene és hasonlók. A tantárgyreform a következő tanévtől a hatodik osztályt is eléri, így jövőtől már nemcsak a sajátos tantárgyak tankönyveit támogatja a Szövetség pályázata, minden más tárgy tankönyvét is.

Nem érkezett minden tantárgyra pályázat

Bár egyes tantárgyakra nem érkezett pályázat, a benyújtott tervezetek lefedik elsőtől hatodik osztályig a tárgyak nagy részét: magyar anyanyelvi kommunikáció, román nyelv és kommunikáció elemi oktatásban, zenei nevelés, zene és mozgás, római katolikus vallás, unitárius vallás, fizika, magyar kisebbség története, társadalmi nevelés, román nyelv és irodalom.

A pályamunkákon mintegy 196 személy dolgozott összesen, nagyrészük pedagógus: szerzők, illusztrátorok, technikai szerkesztők. Egy tankönyv esetében a maximális pályázati keret 7 000 lej volt. A szerzők véglegesítik ezeket a tankönyveket, és a jogszabály értelmében tovább pályáznak a minisztériumi kiírásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?