Megbírságolták a köztisztasági vállalatot a havas balesetek miatt

Nem takarította el a havat, és ezzel forgalmi dugókat, baleseteket idézett elő az aradi köztisztasági vállalat. Emiatt megbírságolták.

Mivel több hírportálon és az internetes közösségi oldalakon is a köztisztasági vállalat tevékenységét kritizáló cikk és kommentár jelent meg, az érintett cég az aradi polgármesteri hivatal közvetítésével kiadott sajtóközleményben magyarázkodott a hétfő éjjeli és a kedd reggeli teljesítményéért.

A délután öt órától tartó havazás és a mínusz 3 és 7 fok közötti hőmérséklet igazán nem szélsőséges időjárás, de mégis próbára tette a nagyváradi székhelyű RER-t, amely tavaly június végétől, a szemétszállítási mizéria lezárása óta látja el a köztisztasági feladatokat Aradon, egy 3,5 millió eurót érő keretszerződés értelmében.

A közleményben Ionel Ban, a cég termelési igazgatója kifejtette, hogy hétfőn kora este és az éjjel öt csúszásgátló anyagot szóró gépjárművet helyeztek üzembe, és az volt a fő céljuk, hogy a városból ki- és bevezető főbb útvonalakat, a felüljárókat, hidakat, nagyobb útkereszteződéseket tegyék járhatóvá, majd éjszaka a mellékutcákra kerítettek sort (bár ennek nyomát nem lehetett látni). Mivel a havazás nem állt el – folytatták a közleményben –, és öt (!) centiméteres vastagságú hóréteg rakódott le az úttesten, kedd reggel nyolc órakor bevetették a hóekéket is, és megnövelték a csúszásgtáló anyagot szóró gépek számát is hárommal.

Addigra azonban – csúcsidő lévén – dugók alakultak ki a megyeszékhelyen, és több koccanásos baleset is történt, sok éppen az állítólag csúszásgátlóval szórt felüljárókon, hidakon. A közlekedési rendőrség még hétfőn több mint háromezer lejes pénzbírságot rótt ki a RER-re mulasztás és a forgalom veszélyeztetése miatt. A rendőrség kedden kora délután arról tájékoztatott, hogy további két büntetést kiróttak a köztisztasági vállalatra ugyanezen a címen: egy közel 11 ezer lejes és egy 7250 lejes büntetést.

Kapcsolódók

Kimaradt?