A Károlyi-ranch és borzalmai: kitálalt tizenhárom amerikai tornászlány

Fizikai és érzelmi zaklatással vádolják a két ország tornasportját is világszintre emelő, egykori erdélyi edzőpárost, Károlyi Bélát és Mártát. Tizenhárom amerikai tornászlány tálalt ki az AP hírügynökségnek.

Mint korábban írtuk, Texas állam kormányzója, Greg Abbott vizsgálatot indított annak kiderítésére: a legendás tornászedző házaspár tudott-e arról, hogy a 175 év börtönbüntetésre ítélt Larry Nassar orvos szexuálisan zaklatta a tornászlányokat az amerikai tornászválogatott edzőközpontjaként is működő Károlyi Ranchon.

„Fizikai és érzelmi” megpróbáltatások

A Károlyi-házaspár az Egyesült Államokbeli Texas államban hozta létre azt az edzőközpontot, amely a világtól elzártan, egy természetvédelmi területen, a Houstontól északra levő, Sam Houston Nemzeti Park közepén található. A tornászok jobbára saját klubjukban készültek, de havonta egy hétre, illetve világversenyek előtt hosszabb időre a legjobbak beköltöztek a 800 hektáros Károlyi-birtokra.

Az Associated Press hírügynökségnek nyilatkozva tizenhárom amerikai tornászlány azt állította, Károlyiék tudtak, de szemet hunytak fölötte, cserében a sportorvos nem kérdőjelezte meg az erdélyi edzők hallatlanul kemény és durva edzésmódszereit.

Ugyanakkor azokról a „fizikai és érzelmi” megpróbáltatásokról is beszámoltak, amelyeket Károlyi Béla és Márta edzősége alatt el kellett viselniük. A tornászlányok azt követően tették meg vallomásukat, hogy az igazságszolgáltatás fényt derített Larry Nassar sportorvos „gyógyításnak” feltüntetett szexuális zaklatásaira.

Kiéheztetés – a pubertás kor késleltetéséért

A sportolók elmondása szerint edzőik valóságos zsarnokként viselkedtek. Rendszeresen átkutatták a lányok szobáit, élelmiszerekre vadászva. A tornászlányokat szabályosan kiéheztették, és súlyos sérülésekkel, csonttöréssel is edzésre kényszerítették őket.

A tornászlányok egyike, a most 44 éves Sara Tank Ornelas szerint Károlyiék a sportolókat egyszerűen „üzleti tervként” kezelték. Ornelas Károlyiék edzősége alatt, 11 és 15 éves kora között 13 csonttörést szenvedett. Mint kifejtette, az éhség az „mindennapos vendég” volt a ranch-on. A sportolók reggelire kevés gabonapelyhet kaptak, ebédre száraz tonhalat és néhány kekszet, vacsorára pedig némi csirkehúst brokkolival vagy rizzsel.

Mattie Larson – akit a sportorvos szexuálisan is zaklatott – visszaemlékezése szerint már vizet is alig mert inni, nehogy túlsúlyosnak találják edzőik, akik az általuk „kövérnek” nevezett lányokat megszégyenítették társaik előtt. Larson öt éven keresztül naponta hashajtót vett be, hogy hozza „optimális súlyát”.

A kiéheztetésnek és a rendkívül kemény edzésprogram egyik célja az is volt, hogy késleltesse a pubertáskor jelentkezését. Ettől ugyanis az edzőpár rendkívüli módon félt. A mellek növekedése, az idomok nőiesedése megváltoztatta a test súlypontját, és ezzel odalett volna a gondosan kidolgozott tornagyakorlat.

Jeanette Antolin arról is beszámolt, hogy 15 éves korában az edző keményen megmarkolta fenekét és rászólt: ez le kell adnod mielőbb. Dominique Moceanu felidézte: Károlyi Béla azzal fenyegette, megmondja majd a szüleinek, akik viszont ilyen alkalmakkor keményen elverték a kislányt.

„Horror edzésprogram”

Károlyiék edzéseinek annyira rossz híre lett, hogy Dana Back – akit viszont korábbi edzője szexuálisan zaklatott – nem akart Károlyi „horror edzésprogramjában” részt venni. A férfi több alkalommal is megverte őt, ám ez mind semmi volt ahhoz képest, amit társainak el kellett viselniük.

Beszámolt egy meg nem nevezett tornászlányról, akinek a korlátgyakorlat közben kezén felszakadtak a hólyagok. Az edzők parancsára azonban folytatnia kellett a gyakorlatot, holott már véres volt mindkét keze. A tornászlány ekkor zokogva közölte: nem bírja tovább – amire akkora verést kapott, hogy bevizelt.

A jelenleg a Tennessee államban lévő Nashville-ben élő Gabriela Geiculescu, aki még Romániában készült fel a Károlyi-házaspár edzősége alatt, elmondta, hogy a sportolóknak titkolniuk kellett fizikai fájdalmaikat. Sérüléseik miatt nem panaszkodhattak, mert megverték őket. Geiculescu azt is elmondta, sokszor olya éhesek voltak, hogy megették a fogkrémüket.

A román tornászlányok egyébként, amikor meghallották, hogy Károlyiék disszidáltak, hatalmas ünnepséget rendeztek, egy halomnyi csokit megettek. Dana Back mindezt megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a lányok városi kimenőjük után a kukákban kutattak élelem után. És miközben elfogyasztották igencsak szerény ebédjüket, addig edzőik hatalmas adagokat ettek, a szemük láttára.

A csúcson Amerikában

A Kolozsváron született Károlyi Béla és felesége, Márta a román válogatott edzőjeként lett világhírű, különösen azt követően, hogy tanítványuk, Nadia Comâneci az 1976-os montreali olimpián a sportág történetében elsőként kapott 10 pontot egy gyakorlatára. A román hatóságokkal rendszeresen vitába kerülő Károlyiék 1981-ben költöztek az Egyesült Államokban, ahol számos gyenge eredményt hozó világverseny után felkérték őket, hozzanak létre ütőképes válogatottat.

A feladat nem volt egyszerű: az amerikai tornászválogatott utoljára az 1948-as olimpiai játékokon szerzett egyetlen bronzérmet. Nadia Comâneci világsikere azonban megalapozta az erdélyi edzőpár hírnevét: a tornászok csak úgy tolongtak hozzájuk. Az edzőpár igen hamar bizonyított is: az 1984-es olimpiai játékokon tanítványuk, Mary Lou Retton öt érmet nyert. A 2016-os riói olimpia jelentette az amerikai tornasport eddigi csúcsát: Egyesült Államok női tornacsapata rekordot jelentő kilenc érmet, ebből négy aranyat szerzett.

Károlyi Béla 2000-ig irányította az amerikai tornászválogatottat, helyét felesége vette át, aki a 2016-os olimpiáig vezette a sportolókat. A házaspár évente több mint kétmillió dolláros fizetést kapott az USA Gymnastics-tól, amely a botrányok miatt idén januárban felmondta a szervezet és az edző irányította tréningközpont közötti együttműködést.

A központot egyébként már hosszabb ideje kritizálták, többen is kifogásolták, hogy a szülők egyáltalán nem látogathatták a sportolókat, akik között rendszeresen több kiskorú is volt. Ráadásul szinte lehetetlen volt kapcsolatot teremteni a külvilággal, a birtokon ugyanis alig van térerő, azaz használhatatlanok voltak a mobiltelefonok.

„Divatossá” lett…

Amerikai oknyomozó újságírók kiderítették, hogy Larry Nassar esete korántsem volt az egyedüli – csakhogy USA Gymnastics éveken át titkolta a hasonló eseteket. Tíz esztendő, 1996 és 2006 között több mint 50 panasz érkezett be a tornász szövetslghez, amely nem csak, hogy semmit sem tett, hanem arra is gondja volt, hogy ezek ne szivárogjanak ki.

Így például a szövetségnél már 2011-ben bepanaszolták az év tornászedzőjének megválasztott Marvin Sharpot, aki egy 12 éves tornászlány nemi szervét tapogatta és meztelen fényképeket készített a tornászlányról. Ennek ellenére csak 2015-ben tartóztatták le. Mark Schiefelbein szintén molesztált egy 10 éves tornászlányt, Becca Seabornt, akinek nemi szervét le is fotózta.

A 2002-ben letartóztatott edzőt 36 éves börtönbüntetésre ítélték. Alig nyolc évvel úszta meg viszont a három fiatal tornászlányt zaklató James Bell, akit 2003-ban tartóztattak le, de a szövetséghez már 1991-ben panaszok érkeztek be ellene. William McCabe mesteredző zaklatási ügyei ellenére még hét éven át folytathatta edzői tevékenységét, mígnem 2006-ban harminc év börtönre ítélték.

Oknyomozó újságírók 368 szexuális zaklatási esetet tártak fel; csupán az utóbbi évtizedben 54 ilyen esetről számoltak be. 

Kapcsolódók

Kimaradt?