FRISSÍTVE - Bihar megyei házaspár halt meg egy balesetben, állt a forgalom a Királyhágón

FRISSÍTVE - Súlyos közlekedési baleset miatt szünetelt a forgalom vasárnap kora este a Királyhágón. A Kolozs megyei Kissebes határában történt szerencsétlenségben egy Bihar megyei házaspár életét vesztette.

Helyszíni információk szerint egy Peugeot márkájú személygépkocsi Nagyvárad felé haladt, amikor hirtelen lesodródott a sávjáról, és összeütközött egy szemből érkező kamionnal. Ezután visszacsapódott saját sávjába, ahol belerohant egy mögötte érkező BMW. A kamionsofőr félrerántotta a kormányt, a teherautó megbillent, és keresztbe borult az úttesten.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben. Carmen Livia Jucan, a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Bihoreanul hírportálnak megerősítette, hogy két személy életét vesztette a balesetben.

A Bihar megyei Info Trafic Facebook-csoportban képek is megjelentek az esetről. A kommentelők szerint a Peugeot-ban három személy, a BMW-ben kettő utazott, mindannyian megsérültek. Két sérültet a helyszínen megpróbálták újra éleszteni a rohammentősök, sikertelenül.

FRISSÍTÉS1: A Kolozs megyei tűzoltóság információi szerint 22 óránál hamarabb nem tudják felszabadítani az utat. A úton keresztben felborult kamion felemeléséhez ugyanis nagy teherbírású darura van szükség. A Nagyvárad és Kolozsvár közötti főúton már mintegy tízkilométeres dugók alakultak ki mindkét irányban Kissebes (Poieni) környékén.

A sofőröknek azt ajánlják, hogy Várad irányából akik Kolozsvár felé mennek, Csucsánál Zilah felé kerüljenek. Akik a kincses városból tartanának a bihari megyeszékhely felé, azok Bánffyhunyadon térjenek le Zilah, majd Szilágysomlyó és Élesd irányába.

FRISSÍTÉS2: Carmen Livia Jucan, a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a balesetben a Peugeot-ban utazó Bihar megyei házaspár életét vesztette. További négy személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Este 21.30-kor még félsávos útlezárás volt érvényben az E60-ason.

Kapcsolódók

Kimaradt?