Egyesülne Moldovai Köztársasággal egy erdélyi község

A Moldovai Köztársasággal történő egyesülésről fogadott el szimbolikus nyilatkozatot a Beszterce-Naszód megyei Párva község önkormányzata - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.

A románok lakta Párva község önkormányzata által hétfőn elfogadott nyilatkozatnak a polgármester, alpolgármester, a községi jegyző és valamennyi önkormányzati képviselő által aláírt, román nemzeti szalaggal szegélyezett változatáról a polgármester közölt fényképet közösségi oldalán.

Ebben azzal a kéréssel fordulnak Románia elnökéhez, parlamentje két házának az elnökeihez és a kormányhoz, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt "az ország újraegyesítéséért a 2018-as centenáriumi évben".

"A román nép nem ünnepelhet az egyesülés centenáriumán egyes olyan román területek nélkül, amelyek részei voltak az 1918-as gyulafehérvári egyesülés ünnepének. A román nép igazi ünnepére csak az 1918-asnak megfelelő körülmények között kerülhet sor" - olvasható a nyilatkozatban. A dokumentum arra is kitér, hogy az erdélyi Párva község csatlakozik azokhoz a moldovai településekhez, amelyek hasonló határozatokat fogadtak el a Romániával való egyesülésről.

A székelyeknek nem lehet

Az elmúlt négy évben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására 63 székely önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely a Székelyföld nevet viseli, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.

 E határozatok mindegyikét megtámadták a székelyföldi megyék prefektusai, és érvénytelenítették a bíróságok arra hivatkozva, hogy az önkormányzatok túllépték a hatáskörüket a határozat elfogadásakor.

Kapcsolódók

Kimaradt?