Bírócsere miatt újrakezdődik a bizonyítási eljárás Borboly perében

Bírócsere miatt újrakezdődik a bizonyítási eljárás abban a perben, amelyben a Hargita megyei törvényszék vizsgálja a korrupcióellenes ügyészségnek a Borboly Csaba megyei tanácselnök és társai elleni vádjait – közölte hétfőn az Agerpres. Az ügyben eljáró bíró ugyanis az áthelyezését kérte egy brassói bíróságra, ezért új bírót kellett megbízni az ítélkezéssel.

Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje elmondta, Romániát korábban egyszer már elmarasztalta az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy egy ügyben nem az a bíró ítélkezett, aki tárgyalta az ügyet. A strasbourgi ítélet szerint annak a bírónak kell ítélkeznie egy ügyben, aki meghallgatta a tanúkat, maga vizsgálta meg az ügyben bemutatott bizonyítékokat.

Mint ismert, Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, Sófalvi László volt alelnök, Pálffy Domokos volt önkormányzati képviselő és tíz társuk ellen 2013. szeptember 16-án emelt vádat a DNA. A vád szerint az önkormányzati vezetők 2010 és 2011 között sorozatosan követtek el közérdeket sértő hivatali visszaéléseket Hargita megyei útépítési ügyekben, és 4,88 millió lej kárt okoztak a megye költségvetésének.

A politikust és három társát 2013 májusában őrizetbe is vették, de a bíróság elutasította az előzetes letartóztatásukra tett indítványt. A Hargita megyei önkormányzat vezetője az ellene folyó vizsgálat miatt három hónapig nem tölthette be a tisztségét. Azóta, a 2016 nyarán tartott önkormányzati választásokon újabb mandátumot szerzett.

(Címlapfotó forrása: borbolycsaba.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?