FRISSÍTVE – Visszakerült a kétnyelvű tábla Maros megye határába

FRISSÍTVE: Hamarosan visszakerül Maros megye határába a „Fehér megye” feliratú tábla, amelyet azért távolítottak el, mert korábban tévedésből Fehér megye közigazgatási területére került – tudtuk meg kedden Péter Ferenc Maros megyei tanácselnöktől. 

Mint korábban írtuk, két román parlamenti politikus is sérelmezte hétfőn, hogy Fehér és Maros megye között egy kétnyelvű tábla jelzi a megyehatárt. Florin Roman Fehér megyei képviselő azért, mert szerinte illegális elhelyezni többnyelvű táblákat azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya nem éri el a 20 százalékot. Marius Pașcan Maros megyei képviselő pedig azért is, mert szerinte elhelyezéséhez a rendőrség nem adott engedélyt. Utóbbi politikus közölte azt is, hogy bepanaszolta az „illetékes hatóságoknál” Péter Ferencet hivatali visszaélésért.

Váratlanul eltűnt

A Maros megyei tanács hétfőn válaszként közölte: a tábla Maros megye területén található, a megyében pedig a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot, így elhelyezése teljesen törvényes. Ennek ellenére keddre virradóra a tábla eltűnt. Ezt Marius Pașcan adta elsőként hírül, aki szerint a Maros megyei tanácselnök személyes utasítására távolították el.

Péter Ferenc a Maszolnak elmondta: nem ő adott utasítást a tábla eltávolítására. A Maros megyei tanács útkezelő igazgatóságának alkalmazottai vették le, a Fehér megyei tanács felszólítására. Kiderült ugyanis, hogy tévedésből ezt a táblát nem Maros megye területére helyezték el korábban – mint ahogy hétfői közleményében a Maros megye önkormányzat sajóirodája állította –, hanem Fehér megye közigazgatási területére.

A tanácselnök elmondta: korábban összesen 4000 régi helységnévtáblát és más tájékoztató táblát cseréltek le Maros megye területén az útkezelő igazgatóság alkalmazottai. Így került fel a „Fehér megye” feliratú tábla is, a régi, tönkrement tábla helyére. „Azt akartam, hogy a Maros megyén áthaladó autósok magyarul is tájékozódhassanak arról, hogy belépnek Fehér megyébe” – magyarázta.

„Tilosban jártak”

Csakhogy a Fehér megyei tanács – vélhetően Florin Roman képviselő jelzésére – arról értesítette hétfőn a Maros megyeieket, hogy „tilosban járnak”, mert a tábla Fehér megye területére került. „Ezek szerint a régi tábla is Fehér megye területén volt. Az útkezelő igazgatóság alkalmazottainak mulasztása, hogy nem ellenőrizték ezt le, mert Fehér megye területére mi valóban nem szerelhetünk fel semmiféle táblát” – tájékoztatott a politikus.

Péter Ferenc megjegyezte: az országban senkit nem érdekelnek, hogy pontosan hol húzódnak a megyehatárok. Most azonban a Maros megyei tanács kénytelen pontosan behatárolni a megyei közigazgatási területét. Miután ez megtörtént, a Fehér megyét jelző kétnyelvű tábla újra felkerül, ezúttal Maros megye területére.  

A Maros megyei tanács elnöke kérdésünkre közölte azt is: a tábla elhelyezésére nincs szükség rendőrségi engedélyre, mert nem forgalomirányító tábláról van szó.

FRISSÍTÉS: Visszakerültek a táblák

Péter Ferenc tanácselnök kedd este a Facebook-oldalán közölte: visszakerült a "Fehér megye" feliratú tábla Maros megye határába.

Kapcsolódók

Kimaradt?