Nem fizetett úthasználati díjat? Módosult a törvény

Döntő házként részben elfogadta kedden a képviselőház Márton Árpád RMDSZ-es képviselőnek azt a törvénymódosító javaslatát, amely lerövidíti az úthasználati díj kifizetésének elmulasztásáért járó bírság elévülési idejét.

A korábbi jogszabály szerint a közúti infrastruktúráért felelős társaságnak (CNAIR) hat hónap állt a rendelkezésére a kihágás megállapítására, és további két hónap arra, hogy a bírságolási jegyzőkönyvet elküldje a szabálysértő autósnak.

Márton Árpád törvénymódosító tervezete radikálisan lerövidítette volna ezeket a határidőket: a szabálysértés megállapítására egy hónapot szabott meg a CNAIR számára, és további két hetet a jegyzőkönyvek kikézbesítésére. Ezt első házként a szenátus el is fogadta, de a képviselőház által kedden megszavazott végső változat szerint a hatóságnak legtöbb 4 hónapon belül értesítenie kell a szabálysértő autóst a kihágásról, és továbbra is 2 hónap áll a rendelkezésére elküldeni a jegyzőkönyvet a szabálysértő autósnak.

Az RMDSZ-es képviselő a tervezetébe belefoglalta azt is, hogy a büntetésről szóló jegyzőkönyvhöz a CNAIR mellékelje azt a dátumozott fényképet, amely alapján a szabálysértést megállapította. Ezt a javaslatát végül elutasította a parlament.

„Az én törvénytervezetem arról szól, hogy ne teljen el több hónap a 21. században, amikor számítógépek segítségével pillanatok alatt ellenőrizhető, ki közlekedik úthasználati díj kifizetése nélkül, és nem az embereknek kell ujjacskájukkal követniük a felvételeken azoknak a rendszámát, akik nem fizettek" – fejtette ki korábban a Maszolnak a képviselő. 

Kapcsolódók

Kimaradt?