Harcolni kell a Szent László híd magyar nevéért Nagyváradon

A nagyváradi helyi tanács 2015 márciusában határozott arról, hogy a központi, egykori Kishidat (vagy ahogy a románság használta: Ferdinand hidat) a városalapító királyról, Szent Lászlóról nevezi el. Az azóta eltelt időszakban a Sebes-Körösön átívelő közúti hidat modernizálták, átépítették, de a névtáblák nem kerültek ki.

Az RMDSZ nagyváradi városi tanácsi frakciója január 8-án kérvényezte a városháza műszaki igazgatóságától a hidak neveit tartalmazó többnyelvű táblák kihelyezését. Három hét elteltével, csütörtökön azonban megjelentek a pannók a főtéri Szent László, a Széles utcai (Decebal) és a váradőssi (Densușeanu) hidakon, de csak románul. Így lett a Nagyvárad városalapító lovagkirályáról, Szent Lászlóról elnevezett híd „Podul Sf. Ladislau”.Pető Dalma RMDSZ-es városi tanácsos tudatta, már másnap újabb beadvánnyal fordultak a városházához, ezúttal Ilie Bolojan polgármesternek címezve kérésüket, hogy az eredeti beadványuknak megfelelően, a román mellett magyar nyelven is tüntessék fel a híd elnevezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?