Megkezdődött a Kárpát-medence legnagyobb barokk egyházi rezidenciájának felújítása

A nagyváradi római katolikus püspöki palota a történelmi barokk komplexum kiemelkedő épülete a székesegyház és a Kanonok-sor szomszédságában. A barokk palota felújítására a püspökségnek kétmilliárd forint támogatást ítélt meg a magyar kormány, ebből a pénzből kívül-belül megújulhat az impozáns épület. Arra azonban sokan kíváncsiak, mi lesz a monumentális és reprezentatív nagyváradi épületben?

A munkát december közepén kezdte el az Abed Nego Kft. Először a palota alatti hatalmas pincerendszerben kezdtek el dolgozni. Az évtizedek óta itt tárolt hordók szétszerelése és további felhasználása céljából, az így szerzett faanyag tárolása jelentette az első műveletet, ezután nekikezdtek a pincefalak vakolatának eltávolításához, a falak tisztításához és fugázásához.A szerző felvétele

A napokban már látványosabb munkálatokra is sor kerül, ugyanis párhuzamosan zajlik majd a barokk palota déli szárnyának felállványozása, a tetőzet javítása. Ugyanakkor megkezdték a belső térben a falfreskók felkutatását és restaurálását egy marosvásárhelyi restaurátor csapat közreműködésével. Térfigyelő kamera és mozgásérzékelő rendszer felszerelésére is sor került, amivel a munkálatok ideje alatt biztosítani fogják az épületet.

A legnagyobb egyházi rezidencia

Dél-kelet-Európa és Románia legjelentősebb, legösszetettebb barokk műemléke az 1762 és 1776 között épült nagyváradi római katolikus püspöki palota, amely monumentális külsejével és belső eleganciájával méltán tarthat számot nemzetközi érdeklődésre. A francia barokk palotaépítészet cour d’honneur vonulata Ausztria érintésével, az épületet tervező Franz Anton Hillebrandtnak köszönhetően került Nagyváradra, ahol a püspöki palota és a székesegyház a Kárpát-medence legnagyobb barokk műemlék-együttesét alkotja.

Lakatos Attila régész-történész, a Vallásturisztikai Iroda vezetője elmondta, a palota nagyon fontos összművészeti alkotása a magyar felvilágosodás és késő-barokk korának. A XVIII. század végén a magyar felvilágosodás egyik nagyon-nagyon fontos centrumaként épült, Patachich Ádám akkori nagyváradi püspök megrendelésére.A szerző felvétele

„A püspök álmában úgy szerepelt, hogy nemcsak püspöki rezidencia és püspöki hivatal lesz, hiszen annál jóval nagyobb ez az épület a maga közel tízezer négyzetméterével, hanem itt működött volna egy zeneakadémia, egy festészeti akadémia, egy papi szeminárium, egy többé-kevésbé nyilvános könyvtár. Tehát igazából egy kicsit itáliai mintára elképzelt kulturális, a közösséget felemelő, intellektuális szempontból felemelő kulturális intézményként működött volna. Igazából ez a felújítási projekt, illetve az épületnek a hasznosítási tervei ezt a kulturális és közösségi funkciót is szeretnék visszaállítani” – magyarázta a Maszolnak.

Látogatóbaráttá teszik a palotát

Az épület-rehabilitáció magában foglalja nemcsak az épület statikai megerősítését, hanem a barokk építészeti elemek, a főhomlokzat, az udvar felőli belső homlokzat, a műemlék előcsarnok és a lépcsőház, illetve a barokk díszterem restaurálását is. A felújítás és kiállítóterek kialakításakor figyelembe veszik a műemlék strukturális adottságait, tagolását és biztonságvédelmi adottságait. Megújul az ingatlan teljes infrastruktúrája – fűtés, víz- és csatornahálózat, korszerű világítás –, klíma- és riasztórendszert alakítanak ki.Fotó: a püspökség sajtóirodája

A beruházás elsődleges célja, hogy a katedrális külső restaurálása után a műemlék palota újrahasznosítása is megkezdődjék, és ismét a város közművelődési, művészeti és közösségi fejlődését szolgálja. Célkitűzéseik közé tartozik tehát a palota statikai megerősítése és restaurálása; a műemlék épület belső felszerelése, múzeummá való átalakítása műtárgyvédelmi szempontok alapján; az épület látogatóbaráttá tétele, különös tekintettel a fogyatékkal élők igényeire; növelni az ingatlan közösségi, közművelődési és identitásmegtartó szerepét a püspökség tulajdonában levő kulturális örökség által; intézményközi, gazdasági, társadalmi és nevelési partnerkapcsolatok kialakítása, bővítése; az ingatlan vonzóbbá, látogatóbaráttá tétele a legmodernebb innovációs eszközök felhasználásával, valamint kulturális örökségünk digitalizálása és kutathatóvá tétele.

Rögös volt az út a felújításig

Böcskei László nagyváradi megyés püspök korábban a Maszolnak felelevenítette azokat az előzményeket is, amelyek a jelen állapothoz vezettek. „A felújítás gondolata évek óta foglalkoztat bennünket. Tervek készültek erre vonatkozóan, elképzelések születtek, tudniillik mindig egy nagy kérdés volt az, hogy mire fogjuk használni ezt a monumentális és reprezentatív épületet. Tulajdonképpen a megoldáskeresésben mi visszatértünk az épület alkotóihoz, megálmodóihoz és megépítőihez, Patachich Ádám püspökhöz, aki már a XVIII. században, amikor 1762-ben elkezdte a palota építését, akkor egy vallási és kulturális központban képzelte el” – hangsúlyozta a püspök. Böcskei László emlékeztetett, az épületnek ez a funkciója 1948-ban szűnt meg, miután a kommunista román vezetés államosította az épületet, majd több évtizeden át múzeumként használta.A palota pincéje | Fotó: a püspökség sajtóirodája

Az egyháznak néhai Tempfli József püspöksége idején hosszas pereskedés után 2004-ben sikerült visszaszereznie. A Körösvidéki Múzeum korábbi székhelyéül szolgáló barokk palota azonban még mindig nem szabadult fel teljesen, a közgyűjtemény jelentős része, becsomagolva és költözésre várva ugyan, de az épület jelentős részét elfoglalja. Erre a római katolikus püspökség és a múzeumot fenntartó Bihar megyei tanács között ideiglenes bérleti szerződést kötöttek, amit rendszeresen meghosszabbítnak, amíg a múzeum új székhelyére, az egykori magyar királyi hadapródiskola felújított épületébe át nem szállítják a kellékeket és tárgyakat.

Közös értékteremtés

Mivel egy hatalmas épületről van szó, az egyház önerőből képtelen lett volna a munkát elvégeztetni, ezért külső forrásokat kezdtek keresni. Évekkel ezelőtt egy uniós pályázatot kezdtek kidolgozni, olyan elképzeléssel, hogy az épület egyharmad részét megtartanák püspöki hivatalnak, a többit pedig kulturális célokra használnák.

„Elkészült a pályázat, benyújtottuk, azonban az uniós pályázati kritériumok szerint ezt nem pontozták, a pályázat nem nyert, és éppen arra hivatkoztak, hogy ez az elosztás nem a legjobb megoldás, jobb volna, ha az egyik funkció innen kikerülne, mármint a vallásos funkció és a püspöki hivatal és csak a kulturális cél és rendeltetés maradjon meg. Ez azonban nem felelt meg a mi elképzelésünknek és én úgy éreztek, hogy valamiféleképpen veszélyeztetni, hogy mi a saját céljaink szerint tudjuk ezt az épületet használni, ezért más lehetőségeket kerestünk” – magyarázta a megyés püspök.

Az egyházi vezető szerint az épület felújításával nemcsak a múltat akarják megőrizni – mert ez is egy fontos szempont –, az értékek megőrzése mellett értékalkotást is szeretnének biztosítani az egész közösség számára, olyan alapokon, amelyek egészen sajátságosak és specifikusak a katolikus egyháznak Nagyváradon. Böcskei László hozzátette: a katolikus egyház Nagyváradon és Biharban mindig is egy értéket teremtő egyház volt, tehát megvannak az alapok, amelyekre most is szeretnének építeni.Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes október elején személyesen is megtekintette a barokk palotát, illetve a székesegyházat | Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

„Próbáljuk az épületnek visszaadni a régi, eredeti formáját, úgy, hogy ebben legyen egyrészt egy visszatükröződése annak, ami a XVIII. században volt és amit akkor képviselt, de ugyanakkor legyen egy nyitott tér, ahol a mai ember is feltalálja magát, és miért ne, talán egy kicsit biztatást kap arra, hogy jobban odafigyeljünk ezekre az értékekre és gyarapítsuk ezeket” – mondta a nagyváradi püspök.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tavaly október elején személyesen is megtekintette a barokk palotát, illetve a székesegyházat. A római katolikus püspöki palota felújítására megítélt 1,948 milliárd forintos támogatást három év alatt, éves bontásban biztosítja majd a magyar állam.

Kapcsolódók

Kimaradt?