További öt Hargita megyei személyt kezelnek trichinella-fertőzés miatt

További öt személy kap ambulatorikus kezelést, miután egy etédi család tagjai trichinellával fertőzött sertéshúst fogyasztottak – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Lukács Antal, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház menedzsere.

Amint arról a Maszol még pénteken elsőként beszámolt, három etédi személyt szállítottak múlt héten kórházba trichinellózis gyanújával. Akkor azt írtuk, hogy a családorvos irányításával felkutatják azokat, akik még ehettek a fertőzött húsból, így derült ki hétfőre, hogy még öten érintettek. 

Amint azt dr. Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szóvivője hétfőn a hírügynökségnek elmondta, a fertőzés három, egymással rokonságban álló etédi családnál jelentkezett, miután valamennyien fogyasztottak a 2017. december 15-én levágott disznó húsából.

A páciensek lázzal, izomfájdalommal és emésztési problémákkal jelentkeztek a székelyudvarhelyi városi kórházban. Egy 76 és egy 67 éves nőt, illetve egy 48 éves férfit beutaltak a fertőző osztályra. Azóta még öt személyt járóbeteg-rendelésben kezelnek.

A DSVSA szóvivője elmondta: a húst csak megfüstölték, mielőtt elfogyasztották volna, a trichinella pedig 60 Celsius-fok alatt nem pusztul el. A laboreredmények egyértelműen kimutatták a trichinella jelenlétét, 50 kilogramm húst elkoboztak és megsemmisítenek.

Az illető portán egyébként november 30-án és december 10-én is vágtak sertést, ezek trichinella-vizsgálata negatív eredményt mutatott. Az állategészségügyi igazgatóság ajánlása szerint minden levágott sertés húsát meg kell vizsgáltatni, és felhívják a figyelmet arra, hogy amennyiben az állat szerepelt az országos adatbázisban, a gazdának kártérítés jár.

Kapcsolódók

Kimaradt?