Tizennégy év fegyházra ítélték a pedofíliával vádolt orosz pópát

Pedofília miatt 14 évi fegyházbüntetésre ítélte szerdán Gleb Grozovszkij ortodox papot a Leningrád megyei Priozjorszk városi bírósága.

Grozovszkijra, aki a verdikt szerint több kiskorút szexuálisan bántalmazott, a bíróság halmazati büntetésként további egyévi szabadságvesztést, valamint 400 ezer rubelnyi (közel 27 ezer lej) erkölcsi kártérítést szabott ki. Az elítélt közölte, hogy nem követett el bűncselekményt és fellebbezni fog. Ügyvédje szerint védence politikai és vallási üldöztetés áldozata.

A pap ellen 2013 novemberében indítottak eljárást, aminek lefolytatását megnehezítette, hogy a gyanúsított Izraelben próbált menedéket keresni, azt állítva, hogy provokáció áldozata lett. Az izraeli rendőrség az Interpol által kiadott körözés alapján 2014-ben letartóztatta és kiszolgáltatta Grozovszkijt.

Az elítélt, aki egy ideig erkölcsi és vallási kérdésekben a szentpétervári Zenit labdarúgócsapat vezérigazgatójának tanácsadója is volt, 2007 óta foglalkozott egyházi gyermektáboroztatással. Kiskorúakkal szembeni szexuális zaklatást először 2009-ben jegyeztek fel vele kapcsolatban. A nyomozók megállapították, hogy 2011-ben a Priozjorszkhoz közeli Konyevec-szigeten, 2013-ban pedig a görögországi Kósz szigetén működő ortodox egyházi gyerektáborban zaklatott 14 év alatti lányokat.

Grozovszkij a Carszkoje Szelo-i Szófia székesegyház papja volt. 2013-ban az ellene felhozott vádak miatt az ortodox egyház felfüggeszttette lelkipásztori tevékenységét. A pap társadalmi munkában szociális és gyermekintézményekben az AIDS-re vonatkozó felvilágosítást folytatott.

Kapcsolódók

Kimaradt?