FRISSÍTVE – Fejek hullanak a pedofil rendőr miatt

FRISSÍTVE: Egyetlen rendőrségi vezető sem mondott le, miután egy nappal korábban azt kérte, hogy azok a vezető beosztású személyek, akik az évek során a szőnyeg alá söpörték a problémákat, tegyenek egy lépést hátra - jegyezte meg kedden Carmen Dan belügyminiszter a három gyermek szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőr ügyével kapcsolatban. FRISSÍTÉS: Mégis felmentettek tisztségéből egy vezető beosztású személyt. 

A belügyminiszter elmondta, értesítette a kormányfőt is az ügyről, illetve az eddig foganatosított intézkedésekről, de találkozni fog a pszichológiai tesztelő központ szakértőivel is.

Hétfőn Carmen Dan belügyminiszter azt kérte az országos rendőrkapitányság vezetőjétől, küldjenek jelentést szerdáig azzal kapcsolatban, hogy mennyire voltak komolyak és szigorúak a pszichológiai felmérések, amelyeknek alávetették a jelenleg kiskorúak szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt, hogy milyen minősítést kapott a tesztelések során, illetve hogyan lehetséges az, hogy 1990 óta senkinek nem tűnt fel a viselkedése. 

Nem kellene megbélyegezni a rendőrséget

Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta, nem kell kollektíven okolni a rendőrséget az előállt helyzetért, a rendszer azonban javításra szorul. "Nem minden rendőr vétkes. Azt a néhányat, akik súlyos kihágásokat követnek el, azonosítják és kizárják a rendőrség soraiból. Az egész világon van példa ilyen esetekre a rendőrségek keretében, de az a fontos, hogy ilyen helyzetekben változtassanak azon, ami nem működik rendesen" - mondta Dajbog. Hozzátette, hogy a pedofíliával gyanúsított férfi 1990 óta rendőr, és 2010-ben került a fővárosi közlekedésrendészethez.

A szóvivő úgy nyilatkozott, a belügyminisztérium elismeri, hogy az elmúlt években több példa is volt arra, amikor rendőrök súlyos vétségeket követtek el. Mivel a tárca jelenlegi vezetői szerint ez azt jelzi, hogy a rendőrség keretében alkalmazott ellenőrzési és tesztelési módszerek nem eléggé hatékonyak, szükségesnek tartja a rendszer átvilágítását, majd megreformálását.

"Valós reformra van szükség. Majd meglátjuk, hogy ez megvalósítható-e vagy sem azokkal a személyekkel, akik az elmúlt években irányították a rendszert. A belügyminiszter úgy döntött, hogy amíg ez a rendszerdiagnózis véget ér, azoknak a vezető beosztású személyeknek, akik az évek során a szőnyeg alá söpörték a problémákat, tenniük kell egy lépést hátra" - fogalmazott Dajbog. 

Hétfőn a bukaresti ügyészség közölte, hogy 24 órára őrizetbe vették a két gyermek szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt. Az eset január 5-én délelőtt történt, a főváros egyik hatodik kerületi tömbházának liftjében, a nyolcadik emeleten. Az ügyészek szerint a férfi megcsókolta egy négyéves kislány arcát, száját és alhasát, megérintette a nemi szervét, illetve arcon csókolta a kislány kilencéves fiútestvérét. 

A férfi ellen - aki a bukaresti közlekedésrendészet alkalmazottja - kétrendbeli szexuális bántalmazás gyanújával indult eljárás, és előzetes letartóztatását kérik a bíróságtól. A rendőrök országos szakszervezetének vezetője, Dumitru Coarnă az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy 2015-ben is történt egy hasonló eset, amelyben azonban azóta sem bukkantak az elkövető nyomára. Coarnă szerint ehhez is köze van a gyanúsítottnak.

FRISSÍTÉS: Felmentették tisztségéből a Bukarest első, második és hatodik kerületi közlekedésrendészeti szolgálatának vezetőjét, Emanuel Vornicut - közölte kedden a Román Rendőr-főkapitányság. Erre azt követően került sor, hogy hétfőn őrizetbe vették a két kiskorú szexuális bántalmazásával gyanúsított férfit, aki a fővárosi közlekedésrendészet alkalmazottja. A rendőrség közleménye értelmében Emanuel Vornicut "a helyzet tisztázásáig" felmentik tisztségéből, továbbá fegyelmi vizsgálatot indítottak a váltásvezetők és a közlekedésrendészet pszichológusa ellen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?