FRISSÍTVE: Elfogták a rendőrök a bukaresti pedofilt

FRISSÍTVE: Elfogták hétfőn a hatóságok a három napja körözött pedofilt, aki molesztált egy kislányt egy bukaresti tömbház liftjében. 

A 45 év körüli férfi a fővárosi rendőrség közlekedésrendészeti osztályán dolgozik, és elfogását megkönnyítette, hogy kollégái felismerték – erősítette meg a bukaresti rendőrség szóvivője. A gyanúsított kihallgatása jelenleg zajlik.

Mint ismert, az eset a Drumul Taberei lakónegyed egyik tömbházában történt pénteken a főváros hatodik kerületében. A pedofil az 5 éves kislánnyal és a 9 éves kisfiúval együtt lépett be a liftbe.

A testvérek a negyedik emeleten szerettek volna kiszállni, de a 40-45 éves férfi a nyolcadikig vitte, s közben molesztálta a kislányt. Mintegy tíz perc elteltével a pedofil levitte a gyermekeket a negyedikre, majd elmenekült.

FRISSÍTÉS: A férfi 2010-től dolgozik a bukaresti közlekedésrendészeten, korábban a csendőrség alkalmazottja volt. Nős, egy gyermek apja – értesült a román sajtó.

FRISSÍTÉS1: A rendőrök országos szakszervezetének vezetője, Dumitru Coarnă úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint a 45 éves férfi beismerte tettét. Hozzátette, 2015-ben is volt egy hasonló ügy, amelyben azonban azóta sem bukkantak az elkövető nyomára. Coarnă szerint ehhez is köze van a gyanúsítottnak, aki - mint mondta - a csendőrségtől igazolt át a közlekedésrendészethez, ahol sofőrként dolgozott. 

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?