Elhunyt Kovács Sándor főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa

December 25-én, este fél tíz előtt néhány perccel egy Kolozsvár közeli klinikán elhunyt Kovács Sándor kanonok, a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület elöljárója, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa.

Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá. Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.

2007-ben bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésével. Befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére.

Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét.

 

Kimaradt?